Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
Egy év alatt majdnem 4600 kiskereskedelmi üzlet húzta le a rolót Magyarországon - derült ki a KSH adataiból. Legnagyobb arányban a használtcikk boltokat érintette a bezárás, de például az élelmiszerboltok több mint 3 százaléka is eltűnt, és ruhaboltból is majdnem 6 százalékkal kevesebb volt tavaly év végén az országban, mint egy évvel korábban. A kiskereskedelmi üzletek száma 2015 óta drasztikusan esik, 2019 vége óta az összes egység 10 százaléka tette ki végleg a zárva táblát. A megyei adatok szerint egy év leforgása alatt Budapesten zárt be a legtöbb kiskereskedelmi egység.
Eléggé cudar képet mutat a hazai boltok számának statisztikája: mint a KSH adataiból kiderült, 2022. december 31-én 107 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, az előző év azonos időszakához képest majdnem 4600-zal kevesebb. Ez összesen négy százalékos visszaesést jelent egyetlen év alatt.
Az üzlettípusok szerinti felosztást vizsgálva kiderült, hogy leginkább a használtcikkeket árusító üzleteket érintette a bezárás, ezek száma 6,6 százalékkal csökkent 2021 végéhez képest, de textil- és ruhaüzletből is majdnem 6 százalékkal kevesebb volt tavaly év végén, mint egy évvel korábban, az iparcikk jellegű üzleteknek pedig az 5,7 százaléka tűnt el.
A boltok legnagyobb csoportjából, az úgynevezett "könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekből" 29 413 darabot tartottak nyilván 2022 végén, egy évvel korábban még 30 648 darab működött, azaz itt 4 százalékos volt a visszaesés.
Az élelmiszerboltok 3,14 százaléka zárt be egy év alatt, 2022 legvégén 17 889 működött belőlük. Legkevésbé a bútor-, műszakicikk-üzletek sínylették meg a tavalyi évet, ezeknek mindössze másfél százaléka tűnt el, a "humán-, állatgyógyászatitermék- és illatszerüzletek" is 2 százalék alatti bezárási mutatót produkáltak.
2019 végéhez viszonyítva - amikor még csak híreket hallottunk arról, hogy a távoli Kínában felütötte a fejét valami influenza-szerű betegség - viszont a helyzet korántsem ilyen rózsás.
Ugyanis összességében 2022 végén 10 százalékkal kevesebb kiskereskedelmi üzlet üzemelt Magyarországon, mint 2019 utolsó napjaiban. Majndem 12 ezer egység húzta le a rolót.
Azóta textil- és ruhaüzletből 16,8 százalékkal üzemel kevesebb, a használtcikk üzleteknek pedig több mint 22 százaléka zárt be országosan. Legkevésbé a bútor- és műszakiáruházakat érintette a csökkenés (-3,3%), és benzinkútból is csak 3,3 százalékkal volt kevesebb tavaly év végén, mint 3 évvel korábban.
Viszont ez alatt az idő alatt eltűnt az élelmiszerboltok majdnem 8 százaléka, a szakosodott élelmiszerüzletek és a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletek esetében pedig 10 százalék körüli a visszaesés.
Gyalay-Korpos Gyula, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke a Pénzcentrum megkeresésére kifejtette, hogy az okok mindenki számára jól ismertek, ha a boltbezárásokat vizsgáljuk.
Szinte unalomig ismételt egy rakás szektorban, amikor a visszaesés okait próbáljuk megérteni, hogy bizony az energiaárak növekedését nem kerülhették el a boltok tulajdonosai sem. A négy százalékos visszaesés soknak számít, legutóbb akkor volt ennyi, mikor a koronavírus-járvány miatt be kellett zárniuk a bevásárlóközpontoknak, és a hosszas, kényszerű leállás sok bolt végleges bezárását is eredményezte. Ebben a mostani esetben nem a covid, hanem az energiaárak mellett a fogyasztás visszaesése és a forint-euró árfolyam eszeveszett hullámvasutazása is kellett mindehhez: sok üzlet tulajdonosa euróért veszi az áruját, amit viszont itthon nyilván forintért kell eladnia. Van olyan üzlettulajdonos, aki olyan árut is tart még, amit a 420 forint feletti euró-árfolyam idején vásárolt - ezt pedig lehetetlen forintért eladni.
Az elnök ugyanakkor bízik abban is, hogy akár már a következő év elején megállhat a tendencia, mert a kereskedelem és a vendéglátás most nagyon komoly bajban vannak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha valóban sikerül az év végére egyszámjegyű inflációt elérni, az mindenképpen jót tenne. Számításaink szerint ez azt erdményezné, hogy már a következő év elején megállhat ez a durva boltbezárási tendencia, az infláció csökkenése ráadásul fogyasztásnövekedést is erdményezne, és ez lenne az újabb mentőöv mind a kereskedelemnek, mind pedig a vendéglátásnak
- fogalmazott a MBSZ elnöke lapunknak.
Ezekeből a megyékből tűnt el a legtöbb bolt
Megyei szinten tavaly nyári (2022. június 30.) adatok állnak rendelkezésre, ezekből pedig az derült ki, hogy az egy évvel korábbihoz képest Budapesten 5,5 százalékkal kevesebb kiskereskedelmi üzlet működött. Vissaesést tekintve a második Tolna megye míusz 4,1 százalékkal, Hajdú-Biharban pedig 3,2 százalékkal csökkent összességében a boltok száma.
Növekedést egyetlen megyében sem regisztráltak, Szabolcsban már annak is örülhetnek, hogy a kiskereskedelmi üzletek mindössze 0,8 százaléka húzta le a rolót 2021 júniusa és 2022 júniusa között. Vasban és Fejérben is 2 százalék alatti volt a visszaesés mértéke.
Vámos György, a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunknak azt mondta: egyáltalán nincs csodálkoznivaló azon, hogy Budapesten szűnt meg a legtöbb üzlet.
Természetesen az ország földrajzi és gazdasági helyzetéből adódóan Budapesten van messze a legtöbb bolt, a lista alján szereplő - vagyis ahol a legkevesebb bolt zárt be - vármegyékben ennél jóval kevesebb üzlet volt eddig is. Tehát a logika szerint is ott zár be több bolt, ahol több is van. Itt érdemes hozzátenni, hogy ettől a gond még ugyanakkora: Nógrádban vagy Szabolcsban több helyen is gondot okoz, hogy szinte egyáltalán nincsenek boltok. Ráadásul itt elérkeztünk a másik okhoz, ami a bezárásokat erdményezte: a kisebb boltok egész egyszerűen nem bírták a versenyt a nagyobbakkal - és itt nem csak az élelmiszerüzletekre, hanem mást áruló, mással foglalkozó egységekre is gondolni kell - vagyis ez azt eredményezte, hogy bezártak
- fogalmazott az OKSZ főtitkára.
Címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








