11 °C Budapest
Shopping trolley in a supermarket.

Durvul az árháború a boltokban: kőkemény akciókat jelentett be az Auchan és a Penny

2023. május 4. 13:31

A Penny friss bejelentése szerint havonta közel 1000 árucikket kínál jelentős árengedményekkel, majd nem sokkal később érkezett a hír, hogy Budaörsön az Auchan is hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várja vásárlóit egész májusban. 

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a KSH jeletése szerint (az áprilisi adatokra még egy pár napot várnunk kell), ezen belül az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett. A hazai üzletláncok már az év eleje óta elindították az árháborújukat, azaz próbálnak minél több terméket alacsonyabb áron kínálni, megnyerve ezzel maguknak a vásárlókat.

Ettől függetlenül április közepén bejelentették, kötelező heti akciókat kell bevezetnie a boltoknak júliustól az alapvető élelmiszerekre. A kormány tervei szerint 20 kategóriára kell bontani a termékeket, ezek alapján kell hetente élesíteni a leárazásokat. Az egymással versengő diszkontok azonban nem várnak addig, már hónapok óta akcióznak. 

A hetente megújuló akciós kínálatban jellemzően 20-30, de akár 40-50 százalékos kedvezményekkel is találkozhatnak a vásárlók a Penny üzleteiben. Mint írták, valamennyi árucsoportot lefednek a kedvezményes ajánlatok. Hűségprogramjukban további heti 200 kedvezményes ajánlat várja a vásárlókat.

Közben 25 évvel ezelőtt nyitotta meg az első áruházát Budaörsön az Auchan. A jeles alkalomból kedvezményekkel várja vásárlóit egész májusban. Heti akciókra is lehet számítani, ami a mostani helyzetben különösen jól jön - áll a közleményükben. Például a 25 ezer forint feletti vásárlások után 10%-os blokkvégi kedvezmény jár, amit a következő 25 ezer forint feletti vásárlásnál lehet beváltani. Ezen felül minden héten 25 kiválasztott terméket 25%-kal vagy akár nagyobb kedvezménnyel kínálnak. A Bizalomkártyás vásárlók közül 25 szerencsés pedig 1-1 millió forinttal gazdagodik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?