Mit trükköznek a magyar boltok? Zuhanni kezdett az egyik slágertermék ára

Mit trükköznek a magyar boltok? Zuhanni kezdett az egyik slágertermék ára

2023. április 12. 10:02

42,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek márciusban az egy évvel korábbihoz képest, viszont a legnagyobb mértékben dráuló termékek ára duplázódott. Ilyen például a hagyma és a sertészsír is. Februárról márciusra szintén a vöröshagyma ára emelkedett a leginkább, majdnem negyedével, és több más zöldség esetében is hasonló a helyzet. Viszont van jó hír is: az árháború már a KSH adataiban is feltűnhetett, ugyanis a korábbi csúcsdráguló trappista februárról márciusra már 11 százalékkal olcsóbb lett a boltokban, és az enyhe tél miatt a brikett valamint a földgáz átlagára is csökkent. A brutális drágulás már a boltok forgalmán is jócskán meglátszik.

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a KSH friss jeletése szerint, ugyanakkor az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett. De a háztartási energia is 43,1 százalékkal drágult tavaly ilyenkorhoz képest. Már-már visszasírjuk a tavaly márciusban mért, 8,5 százalékos inflációt, amin akkoriban hüledeztünk. A 2021 márciusi 3,7 százalék pedig álomszerű lenne...

Drágán kerül a tarisznyába...

A részletesebb összesítést megnézve kiderült, hogy a márciusi csúcsdráguló termék a vöröshagyma lett, ami márciusban majdnem 110 százalékkal került többe, mint tavaly márciusban. Második helyen a sertészsír, aminek az ára több mint 106 százalékkal emelkedett egy év alatt. De 90 százalék feletti áremelkedést produkalt a félbarna és a fehér kenyér, valamint a só is. A top10 leginkább dráguló tétel listáján egyedül a brikett az, ami nem élelmiszer (annak az ára 81,2 százalékkal volt magasabb, mint 2022 márciusában.

Az is beszédes, hogy ha megnézzük a 178 tételt tartalmazó KSH listát, akkor összesen 31 olyan terméket találunk, amelynek legalább 50 százalékkal emelkedett az ára egy év alatt. A csúcsdrágulás egyik szimbóluma, a kilós trappista ára például 58 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. De a csirkehús, a csempe, a mosópor és a liszt is az 50+ százalékosok táborát erősíti.

Egy hónap alatt is sokkol a drágulás

A februárhoz viszonyított adatokból kiderült, hogy leginkább a zöldségek ára emelkedett meg. A toplistát itt is a vöröshagyma vezeti, aminek az ára majdnem 25 százalékkal emelkedett egyetlen hónap alatt, de a paprka is több mint 22 százalékkal drágult. Ahogyan a paradicsom és az uborka is a lista elején foglal helyet, előbbi 20,65, az uborka kilója pedig 18,59 százalékka került többe márciusban, mint februárban.

De 10 százalék felett emelkedett egy hónap alatt a száraz kutyakaja és a kóla ára is, a szállodai szoba pedig éppenhogy alatta maradt ennek. A top 10-ben minden több mint 5 százalékot drágult egyetlen hónap alatt.

Van jó hír is: bejött a képbe az árháború?

Viszont, hogy ne csak az őrült drágulásról essen szó, megnéztük a lista másik végét is, tehát, hogy melyik termékek drágultak a legkevésbé egy hónap alatt - vagy esetleg minek csökkent az ára.

Az inflációs adatban is láthatóvá vált az árháboró a boltokban: a már emlegetett trappista sajt kilónkénti ára egy hónap alatt 11,6 százalékot csökkent!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy mázsa brikett márciusban 10,1 százalékkal került kevesebbe, mint februárban, ami viszonylag logikus, hiszen vége az amúgy sem olyan vészes fűtési szezonnak.

Harmadik helyen a vezetékes gáz áll, ami egy hónap alatt 9,4 százalékkal lett olcsóbb a statisztika szerint, ez pedig szintén az enyhe télnek tudható be: több háztartás fért bele a rezsicsökkentett mennyiségbe, így fizetett összességében kevesebbet a gázért. Ezek mellett a vaj, a gázolaj, a spagetti, a téliszalámi és a tejföl is befért a top 10-be. Ezen a listán minden terméknek több mint 2 százalékot csökkent az ára egyetlen hónap alatt.

Egyre csökken a boltok forgalma

A brutális drágulás már a boltok forgalmán is jócskán meglátszik. A KSH legfrissebb adatai szerint 2023. februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 10,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 8,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 14,5 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

2023. februárban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1310 milliárd forintot ért el. Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 34 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 17 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom