6 °C Budapest
slicing ham on a cutting board

Kiderült a húsvéti hústitok: 2 hét múlva eldől az árstop sorsa, már olcsó sonkák lepik el a boltokat

2023. március 30. 12:21

„A jelenlegi akciós, 2000 forintos sonkák ára irreálisan alacsony most a boltokban” – mondta el Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség március 30-i, húsvéti sajtóeseményén. Minden más húskészítmény ára viszont 30-40 százalékkal magasabb most, mint egy éve. A szakember arról is beszélt, hogy az árstop már több kárt okoz, mint hasznot. Ezzel szemben az eseményen Dr. Nobilis Márton Pál államtitkár arról beszélt, 2 hét múlva dőlhet el az élelmiszerárstop sorsa, ami jelenleg április 30-ig van hatályban.

A hússzövetség március 30-i húsvéti sajtóeseményének első felszólalója Dr. Nobilis Márton Pál, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár volt. Ő elmondta, Magyarországon a húsipar egy 4500 milliárd forintot magába foglaló iparág. Beszélt arról is, hogy jelenleg a húsiparban az átlagbér 300 000 forint. Az államtitkár kitért arra is, hogy az élelmiszerárstop elsődlegesen egy szociális intézkedés volt, amit a kormány addig tart fenn, amíg szükséges.

Dr. Nobilis Márton Pál azonban bejelentette azt is, hogy bár a jelenlegi érvényben lévő határidő április 30, de a kormány két héttel a dátum előtt, azaz április 10-i héten fogja megtárgyalni, hogy meghosszabbítják-e az intézkedést. Ezzel kapcsolatban hozzátette azt is, arra törekszenek, hogy év végére az infláció egy számjegyű legyen, úgyhogy ebből a szempontból is vizsgálni fogják a kérdést.

A jó sonka titka

A sajtóesemény második előadója Dr. Friedrich László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és -Technológiai Intézet igazgatója volt. A szakember arról beszélt, hogyan vásároljunk jó sonkát húsvétra. Dr. Friedrich László kiemelte, ha valaki nyers sonkát szeretne, ne ijedjen meg a szalonnás résztől, ebben ugyanis rengeteg ízanyag van, ami finommá teszi a terméket. Elmondta azt is, a csont menti rész még ízletesebb, hiszen a csontból is rengeteg ízanyag kerül a húsba elkészítés során.

Az egyetemi tanár beszélt arról is, hogyha valaki valamilyen hőkezelt (sült/főtt) sonkát vesz, akkor a 18-20 százalékos páclébevitellel nem lehet mellé lőni, ez már jó aránynak számít, ízletessé teszi a húst. Az egyetemi tanár kiemelte azt is, hogy érdemes olyan sonkát választani, ami nagyobb darabú húsrészekből adódik össze. Mindezeken felül Dr. Friedrich László összefoglalta, hogyan vásároljunk húsvét előtt sonkát:

  • lehetőleg magyar alapanyagot, Magyarországon előállított hústerméket vegyünk,
  • megbízható forrásból,
  • vegyünk inkább kevesebbet, de jobb minőségűt,
  • nézzük meg a készítmény fehérjetartalmát,
  • figyeljünk az adalékanyagok típusára és mennyiségére,
  • szükség esetén főzzük meg és ízesítsük a sonkánkat.

Hús az ársapkák között

A sajtótájékoztató harmadik felszólalója Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke volt, aki a hazai húsipar gazdasági körülményeiről beszélt. Előadásában elmondta, 2022-ben a húsfeldolgozás-, és tartósítás ágazat teljesítménye 3,2 százalékkal csökkent, míg a húskészítménygyártás 9,6 százalékkal emelkedett az előző évben.

Éder Tamás kiemelte, az élősertés árának növekedése februártól folyamatos volt az Európai Unióban. A magyar piacra nagy hatással lévő német jegyzés odáig jutott, hogy kicsit több mint egy év alatt 1,2 euróról 2,33 euróra ugrott a hasított sertés kilós ára. Ez Magyarországon azt jelenti, hogy mostanra a hasított sertés kilós ára 880 forintos szintre ugrott. „Ez azt jelenti, hogy a magyar húsipar, a vágóhidak, kétszer akkora árral kell számolniuk, mint kicsit több mint egy évvel ezelőtt, ezt pedig a fogyasztóknak is tudniuk kell, amikor a kiskereskedelmi árakat nézik” – fogalmazott Éder Tamás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elnök elmondta azt is, a sertés és sertéshúskészítmények árának emelkedése jelentősen megcsúszott, de most már eléri az átlagos élelmiszerinfláció szintjét, ami nagyon magas. Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az ársapka most már inkább negatív hatást fejt ki a gazdaságra. Ha a boltok már minden egyes kilogramm combon több száz forintot buknak, akkor a kiskereskedők elkezdik megnézni azt, hol lehet a piacon olcsó combot kapni. Ez pedig nem használ a magyar húsiparnak.

Érezzük az import nyomást, az ársapka egyértelműen növelte az import sertéscomb mennyiségét. 2021-es 5898 tonnáról 9708 tonnára, ez 46 százalékos emelkedés

- hívta fel a figyelmet Éder Tamás. Az elnök beszélt arról is, hogy bármennyire is is fájdalmas, a fogyasztók felé a termékek valódi önköltségét meg kell jeleníteni, ezt látjuk most. Újságírói kérdésre kifejtette, "jelenleg a húsvéti akciós termékek ára irreálisan alacsony, viszont amit nem akcióztak le ott év per év alapon 30-40 százalékos drágulással találkozhatnak a vásárlók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm