Gourmet meal ready to be served in restaurant

Így ehetsz potom pénzért az ország legmenőbb éttermeiben: már elindult a roham!

2023. március 8. 19:04

Március 9. és 19. között rendezik meg a tavaszi Étterem Hetet, melyre már most több tízezren regisztráltak. A koncepció lényege, hogy közép- és felsőkategóriás éttermek menüjét kóstolhatják meg az érdeklődők egy egészen kedvezményes áron, előzetes regisztációt követően. Kiss Zoltán az eseményt szervező DiningCity étteremajánló képviselője a Pénzcentrumnak beszélt a rendezvény részleteiről és arról, miért lenne fontos, hogy a magyar vendégekre is figyelmet fordítsanak az éttermek.

Márciusban 11 napon át rendezik meg a tavaszi Országos Étterem Hetet, melyhez összesen 157 vendéglő csatlakozott már, ahol és kedvező, fix árú menüsorokkal várják azokat, akik asztalt foglalnak a rendezvényre. A vendéglátóhelyek évek óta három kategóriában mutatkoznak be: idén a top kategóriában 5900 forinttól, a prémium kategóriában 7900 forinttól, az exkluzív besorolású éttermekben pedig 9900 forinttól kínálják a menüsorokat, szervizdíjjal együtt.

A tavaszi rendezvény nagy újdonsága, hogy több, a Michelin által ajánlott, illetve Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem is ott lesz a résztvevők között: az etyeki Rókusfalvy Fogadó, a balatonszemesi Kistücsök, a kéthelyi Lokal47, az egri Macok bisztró, a miskolci Avalon és Végállomás Bisztró.

Fontos, hogy kizárólag előzetesen, online lehet asztalt foglalni, aki tehát csak beesik az utcáról, az nem fog hozzájutni a kedvező áru menühöz, ugyanis maximalizálva van, hogy egy étterem óránként hány vendéget fogad. Ennek az az oka, hogy a promóció mellett az a’la carte vendégeket is ki tudják szolgálni. A regisztrált vendégek egy szűkített étlapról választhatnak egy-egy fogást a jellemzően 3-4 féle előételből, a 4-5 féle főételből és a 2-3 féle desszertből, méghozzá fix áron, 5900 és 9900 forint között, ám ebben az italok nincsenek benne értelemszerűen.

Jelen pillanatig már 24-25 ezer foglalás érkezett, és úgy tűnik, hogy a tavalyi eredményeket beérjük, nagy eséllyel meg is haladjuk a 30 ezret

 - tudtuk meg Kiss Zoltántól, az Országos Étterem Hét egyik szervezőjétől A tavaly októberi árakhoz képest emelni kellett a menü árait: a legolcsóbbét ezer forinttal, a középkategóriás ára 6900 forintról 7900 forintra nőtt, a legdrágább menü árát viszont sikerült idén is 10 ezer forint alatt tartani.

Kiss Zoltán szerint az, hogy több étterem csatlakozott a kezdeményezéshez, mint legutóbb, nem feltétlenül azt jelenti, hogy most a bajba jutott vendéglátóhelyek kapkodnak a vendégek után, véleménye szerint ez ennél összetettebb kérdés.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Lokációja válogatja, hogy hol van visszaesés, hol nincs. Én úgy érzékelem, hogy Budapest belvárosában ez a jelenség nem tapasztalható, mivel rengeteg a külföldi turista, akik egy euróért 380 forintot kapnak.  Nagyon olcsó most a külföldieknek Budapest. Persze a főváros külső részein lévő vendéglátóhelyek esetében más a helyzet, ott érzékelik a visszaesést.

Sokkal inkább a magyar vendégkör erősítésének szándéka áll a háttérben, ezért is csatlakoznak egyre többen. Akik korábban nagyrészt kizárólag külföldi vendégekre támaszkodtak, rájöttek a covid alatt, hogy egészen kiszolgáltatott ez a helyzet, amit egy nem várt esemény könnyen megboríthat. A külföldiekre építő a modell tehát sérülékenynek bizonyult. Abban az időben például rengeteg étterem jelentkezett be hozzánk, olyanok is, akik korábban nem kívántak csatlakozni ehhez a programhoz.

A Covid miatt, annak hatására nagyon sok étterem felismerte, hogy igenis fontos a magyar vendégkört is ápolni, szélesíteni, és megismertetni velük a kínálatukat a különböző gasztrorendezvények alkalmával.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm