A szupermarketek árazása új vitát indított a kasszazacskók körül és a saját táska használatáról.
Az Auchan friss és konyhakész halválasztékában 11-féle édesvízi és 13-féle tengeri halfaj szerepel, 16 áruházban pedig élőhal-vásárral várják a vásárlókat. A boltlánc közölte: áruházai az ünnepi időszakban is rugalmas nyitvatartással várják a vásárlókat. December 24-én 12 óráig tartanak nyitva, december 25-én és 26-án egységesen zárva lesznek, míg december 31-én 16 óráig tartanak nyitva.
Magyarországon a halfogyasztás évről évre emelkedik, ám a vásárlói érdeklődés továbbra is kiemelten a karácsonyi időszakban a legerősebb. December elejétől kezdődően ugrásszerűen növekszik a friss haltermékek forgalma, a valódi csúcs pedig hagyományosan az ünnepet megelőző 5–6 napra tehető.
Az Auchan közölte, hogy 16 áruházában élőhal-vásárral várja a vásárlókat - élőhalat kizárólag kábítva árusítva, míg a többi üzletben friss, csomagolt haltermékek közül válogathatnak a vásárlók.
Az idei ünnepi szezonra 11-féle édesvízi és 13-féle tengeri halfajjal készülünk, és büszkék vagyunk arra, hogy friss halaink mintegy 98 százaléka hazai halkereskedő partnerektől érkezik. A forgalmunkat továbbra is az édesvízi halfajták határozzák meg: a teljes friss halértékesítés mintegy 90 százalékát adják, ezen belül pedig a pontyhoz kapcsolódó termékeink – a tisztított egész hal, a pontyszelet, a pontyfilé és a belsőségek – teszik ki a mennyiség több mint felét, összesen 55 százalékát
– ismertette Nagy Attila, az cég értékesítési és működési igazgatója.
A karácsonyi szezon legkeresettebb termékei az egész ponty és pontyszelet mellett az afrikai harcsafilé, a busa különböző formái, valamint a pisztráng és a szürkeharcsa. A tengeri kínálatból ilyenkor kiemelkedik a lazac- és tonhalfilé, valamint a garnéla és a kagylók iránti érdeklődés.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A boltlánc közölte azt is, hogy az ünnepi időszakban is rugalmas nyitvatartással várják vásárlókat:
- a legtöbb üzlet december 24-én 12:00 óráig tart nyitva,
- december 25-én és 26-án egységesen zárva tartanak,
- míg december 31-én 16 óráig tartanak nyitva.
Az áruházak nyitvatartását az weboldalon és az áruházak bejáratánál elhelyezett tájékoztatókon is megtalálják a vásárlók. A többi üzletlánc december 24-i nyitvatartását itt találod:
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








