2025. decemberben az ipari termelői árak átlagosan 3,4%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól és az előző hónaphoz viszonyítva 0,4%-kal alacsonyabb szinten realizálódtak
Alulárazott külföldi termékek is okozhatják a hirtelenjében történt trappistasajt-áresést – írja a Világgazdaság.
A lap megjegyzik, a hazai vásárlók imádják a trappistát, ami „többnyire az alacsony árának volt köszönhető”. Mint írják, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnöke szerint a sajtok közül Magyarországon a trappista 70 százalékban fogyott, ennek oka pedig az volt, hogy termék árát tudatosan alacsonyan tartották az üzletek, kvázi csalogató termekként használták. Ezzel viszont a gyártók nehéz helyzetbe kerültek, mivel egy feszes piacon a költségeket mindenképpen a minimumon kellett tartani.
A Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója pedig arról beszélt, a sajtok ára, így a trappistáé is az energiaár emelkedése és a szállítási költségek megugrása miatt nőtt, viszont drágító hatása az aszálynak és a 2021–2022. közötti, európai tej- és sajthiánynak is volt. Harcz Zoltán kifejtette, hogy egy kilogramm trappista előállításához 10-11 liter tej kell, a tejhez pedig takarmány, aminek az ára megnőtt. Hegedűs Imre hozzátette, hogy a takarmány ára az aszály következtében 5-6 szorosára ugrott, így a tejelő gazdaságok kénytelenek voltak áremeléshez folyamodni.
A trappista sajt előállítási költségei minimum a duplájára nőttek
- vélekedett. Harcz Zoltán beszélt arról is, hogy a magyar sajt árát többnyire az európai trendek húzzák. Ennek megfelelően a trappista jelenleg tapasztalható látványos árcsökkenése a kiskereskedelmi láncoknál betudható annak is, hogy az európai piacon a sajt árak árcsökkenése elkezdődött, az árak már néhány hónapja elérhették a csúcsot. A lapnak mindkét szakember elmondta,
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
a legnagyobb probléma a magyar sajtok számára, hogy nagy mennyiségben érkezik az országba Németországból és Lengyelországból trappistaként értékesített sajt, ami a valóságban nem trappista.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







