Egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol.
Felkötheti a gatyát az Aldi, Lidl, Tesco, Spar: hol lehet a legolcsóbban bevásárolni 2023-ban Magyarországon?
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatást indít. A kutatás keretei között végső fogyasztókat kérdezünk meg, véleményük szerint mely élelmiszerlánc üzleteiben tudnak a legolcsóbban és mely lánc üzleteiben tudnak a legdrágábban bevásárolni.
A legfrissebb adatok szerint 2022 novemberében a fogyasztói árak Magyarországon átlagosan már 22,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, de az élelmiszerek éves átlagos inflációja ennek majdnem a duplájával, 43,8 százalékkal emelkedett. Az év végére pedig odáig jutottunk, hogy mind az átlagos inflációt tekintve, mind az élelmiszerek átlagos drágulását, elsők lettünk az Európai Unióban.
Az évtizedek óta nem látott áremelkedések közepette pedig különösen fontos, hogy a magyar állampolgárok mit és mennyiért tudnak megvásárolni maguknak. Különösen igaz ez a legalapvetőbb élelmiszerekre, italokra. Éppen ezért a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatást indít. A kutatás keretei között végső fogyasztókat kérdezünk meg, véleményük szerint mely élelmiszerlánc üzleteiben tudnak a legolcsóbban és mely lánc üzleteiben tudnak a legdrágábban bevásárolni.
A kérdőív mindenki számára nyitott, bárki kitöltheti azt. Az űrlap kitöltése néhány percet vesz igénybe, csupán egy lényegi kérdést tartalmaz a demográfiai jellegű kérdések mellett. Kérjük, töltsd ki a kérdéssorunkat!
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







