Hiába nőttek évek óta a magyar bérek, a vásárlóerő az alapélelmiszerek többségénél gyakorlatilag a 2019-es szinten ragadt.
Nem lassít a drágulás a magyar boltokban, 2022. októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Az élelmiszerek ára 40,0%-kal emelkedett, ezen belül leggyorsabb árnövekedést a tojás produkálta: 88 százalékkal került többe múlt hónapban, mint 2021. októberében. Erre reagálva a kormány szerda délelőtt bejelentette, hogy újabb két fogyasztási terméket, alapélelmiszert von az árstop hatálya alá: a burgonyát és a tojást. Ez többek között jó hír azoknak, akik gyakran csinálnak rakott krumplit, legalább ennek az ételnek a drágulása megállt.
Mint ahogy azt a múlt héten megírtuk, lassan már tényleg luxusételnek számít a rakott krumpli, hiszen botrányosan megdrágult a magyarok spórolós ebédje. De persze nem csak ez, minden étel, ami az asztalunkra kerül, sokkal drágább, mint volt egy évvel ezelőtt.
A rakott krumpli főbb összetevői közül eddig egyik sem volt árstopos, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerda délelőtti bejelentése szerint azonban mostantól a burgonya és a tojás ársapkás, így azokat a szeptember 30-i áron kell értékesíteni a boltoknak.
10 db tojás átlagos fogyasztói ára Magyarországon 723 forint volt szeptemberben, míg a kései burgonya kilója átlagosan 352 forintba került,
ez drágult októberre 899 forint/10 db, illetve 380 forint/kg-ig.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ám a mostani bejelentés után várhatóan napokon belül valahol 70-80 forint környékén lehet maximalizálva a tojás darabja, míg a burgonya kilóját 350 forint körül várhatjuk stoppolni. Gulyás Gergely újságírói kérdésre a Kormányinfón elmondta azt is, a kormány úgy számol, hogy a tojás a jelenlegi áránál 25, a burgonya pedig 10 százalékkal lehet majd olcsóbb.
Ez a szempontunkból azért jó hír, mert legalább a rakott krumpli két fő összetevőjének az ára visszamegy a 2022. szeptemberi árszintre, viszont a kolbász egy hónap alatt, 9 százalékot, a csemegeszalonna szeptember és október között 6,7 százalékot drágult. Így míg szeptemberben 3465 forintból tudtuk kihozni 4 adagnyi rakott krumplit, addig októberben az ársapkák ellenére ugyanezt a mennyiséget 3666 forintból állíthatjuk elő. Így a rakott krumpli ára nem lesz alacsonyabb, sőt tovább emelkedik.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








