A különadók, az árstop és az árrésstop jövője nemcsak az ágazat szereplőit foglalkoztatja, hanem közvetlenül hat a bolti árakra, a kínálatra és a vásárlói élményre...
Nem jelent automatikus áremelést az extraprofit-különadó a boltokban - mondta a Pénzcentrumnak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György kifejtette, a hazai üzleteknek már így is óvatosan kell bánniuk az árakkal.
Az új extraprofit-adó ugyanolyan költségként jelentkezik a kiskereskedőknél, mint a villanyszámla, vagy a kiskereskedelmi adó - kommentálta a kormányzati döntéseket Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy a kereskedők nem feltétlenül építik majd be az áraikba az új terhet:
Manapság vigyázni kell az áremelésekkel, hiszen ebben a tekintetben hatalmas a verseny az üzletek között, a vásárlók pedig árgús szemekkel figyelik az árcédulákat. Így a boltoknál nem ez az elsődleges út: a cégek első körben megnézik, hogy hol tudnak vágni a költségeken, például halasztanak egy-egy nagyobb beruházást. Tehát az árak emelésére nagyon szűkek a lehetőségek, a vállalatok inkább takarékoskodni próbálnak
- magyarázta a főtitkár. Hozzátette: ugyanakkor előfordulhat további áremelés az üzletekben, de nem csak az új különadó miatt, hanem például a beszállítói költségek, vagy a rezsiköltségek emelkedése miatt is.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







