4 °C Budapest
Máthé Zoltán, MTI/MTVA

Gulyás Gergely: ezeknek az autósoknak véget ér a benzinárstop!

2022. május 26. 14:49

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Nagy Márton miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatót tartott csütörtökön fél háromtól. A benzinárstop korlátozásán felül a különadókról is bejelentéseket tettek.

Azt látjuk, hogy a rezsicsökkentés fenntarthatósága a kormány egyik legfontosabb és legnehezebb feladata. Magyarország  mindeddig "fent tudta tartani a rezsicsökkenést". Most azonban van egy háborús veszélyhelyzet, ezért a kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre - kezdte a sajtótájékoztató Gulyás Gergely.

Mindent meg kell tenni a rezsicsökkentés, a családtámogatások és a nyugdíjak megvédéséért. Meg kell erősíteni a Honvédséget. Akik ebben a nehéz helyzetben profitra tesznek szert, azoktól elvárható a többletvállalás, hogy kivegyék részüket a rezsivédelemből és a honvédelemből - folytatta Gulyás.

A többletnyereség megadóztatása a miniszter szerint méltányos lesz, nem annak egészét vonja el ugyanis a kormányzat. A 4,9 százalékos hiánycélt idén is tartani akarják, a jövő évi költségvetésről június elején tárgyal majd a kormány. Abban 68 ezer milliárdos GDP-vel, 5,2 százalékos inflációval és 3,9 százalékos hiánycéllal, valamint 4,1 százalékos növekedéssel számolnak.

A minisztériumok költségvetését csökkenteni fogják, az állami beruházásokat átütemezik. A piaci beruházásokat ezzel párhuzamosan ösztönözni fogják majd - árulta el már Nagy Márton miniszter. Nagy ezután az extrapfrofit adók részleteit is ismertette, amik jelenlegi ágazati különadók mellett kerülnek kivetésre.

Az első olyan ágazat a bankszektor, ahol elvonjuk az extraprofitot, és a tranzakciós illetéket kibővítjük. Ennek összege a bankszektorban 250+50 milliárd forint (extraprofit és bankadó) jelentette be a miniszter. Ez az éves összeg, és a cél az, hogy az összeget nem csak idén, de jövőre is beszedjék - árulta el.

A biztosítói szektorban 50 milliárd forintot, az energiaszektorban 300 milliárdot vonnak el - teszi hozzá. A kiskereskedelmi szektort 60 milliárd forinttal vágják meg, a telekommunikációs szektor új terheinek összege 40 milliárd lesz, a gyógyszerforgalmazóktól 20 milliárdot vonnak el (ez nem fogja érinteni a kis gyógyszerforgalmazókat),

A légitársaságoktól is elvonnak 30 milliárd forintot és kivetik a reklámadót is, melytől 15 milliárd forintos bevételt várnak. A kormány azt reméli, hogy az intézkedésekkel összesen 800 milliárd forint bevételre tehet szert. A rezsivédelmi  alapba 700, a honvédelmibe 200 milliárd forint fog majd befolyni a miniszter szerint.

Az árstopokat szeretnénk fenntartani, de mindegyikről külön döntés fog születni június közepén - közölte ezután Gulyás, aki szerint az árstop sikeres volt és 5 százalékkal mérsékelte az inflációt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszer szerint a Kata feltételeinek megváltoztatásával kapcsolatban mindenképp megvan a szándék, aminek célja, hogy a visszaélések megszűnjenek. A kata célja az volt, hogy a kisvállalkozók számára teremtsenek kedvező adózást, de sokan bujtatott foglalkoztatásra használták a lehetőséget.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Gulyás kérdésre válaszolva azt is elismerte, május végétől nem hosszabbodik meg az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma. Ettől az időponttól fogva tehát ismét felmondhatnak az egészségügyben dolgozók.

A beszedése ennek is rendeleti formában történik, és az adók nagy részénél éves összegeket szedünk be - jelentette be Nagy Gergely. 2022-re vonatkozó tehát a teljes éves "extraprofitot" be fogják szedni.

A kiskereskedelemben a rendszer úgy néz majd ki, hogy  a nagyobb árbevételű vállalatoknál magasabb, a közepes bevételeknél alacsonyabb különadó lesz, a legkisebb bevételű vállalatoknál pedig nem emelik az adókulcsot.

  • 100 milliárd bevétel felett 2,7% a jelenlegi kulcs, ez 4,1%-ra módosul,
  • 30-100 milliárd között: 0,4% az adó ez 1%-ra emelkedik,
  • 500 millió-30 milliárd forint közötti bevételnél változatlan marad az adókulcs

100 milliárd forint az alapokba nem az extraprofit-adóból, hanem más forrásokból jön be, lesznek tehát egyéb tételek is: emelik többek között a népegészségügyi adót, a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját, de változik a cégautók adózása is - ezeket a pénzügyminiszter fogja majd ismertetni.

Minél hamarabb

- válaszolta ezután Nagy Márton arra az újságírói kérdésre, hogy mikor jelenik meg a részletszabályokat tartalmazó rendelet, néhány kérdést még tisztázni kell. Gulyás Gergely szerint napokban, és nem hetekben kell gondolkodni.

Az infláció legnagyobb része külföldi eredetű - mondta egy másik kérdésre Nagy Márton. Idehaza 9,5%-os inflációt mérünk, az árstopok 5-6%-ponttal fogják vissza az inflációt. Az MNB előrejelzése szerint idén 10% körüli, jövőre 5% környéki infláció jöhet. Az infláció elleni harc részét képezi az árstop és a most bejelentett intézkedések is.

A tranzakciós illetéket úgy emeli meg a kormány a tervezett 232,5 milliárd forintról 50 milliárd forinttal, hogy az értékpapír-tranzakciókra is kiterjesztik a tranzakciós illetéket, az illeték felső összehatárát pedig tranzakciónként a jelenlegi 6 ezer forintról 10 ezer forintra emelik mind az átutalások, mind az értékpapír-tranzakciók esetében – jelentette be Nagy Márton. Az értékpapír-tranzakciók illetéke alól a Magyar Posta és a Magyar Államkincstár mentesülni fog.
 
 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem