Az Amerikai Szálloda- és Szállásadó Szövetség (AHLA) jelentése szerint a 2026-os labdarúgó-világbajnokság szállodafoglalásai messze elmaradnak a várakozásoktól.
Sorra zárnak be az italboltok, kocsmák, vendéglők Budapesten: vidéken se sokkal jobb a helyzet
A járvány két esztendejében közel négyezerrel csökkent a vendéglátóhelyek száma. A második korlátozáshullámot már kevesebben bírták, ez rázta meg erősebben a vendéglátást. A cukrászdák válságállóbbak voltak, nem is csökkent a számuk, a szórakozóhelyek ötöde viszont eltűnt - írta közleményében a blokkk.com.
A legkeményebb kényszerű korlátozások az elmúlt két esztendőben a vendéglátóhelyeket sújtották. A bezárások idején az elviteles kiszolgálással és a házhoz szállítással tudták menteni a menthetőt, olyannyira, hogy ma is szembetűnő a házhoz szállító biciklis, robogós futárok száma. Viszont a vendéglő attól vendéglő, hogy egy hangulatos helyen felszolgálják az étekféleségeket és helyben el is lehet fogyasztani a finomságokat.
Úgy tűnik, hogy a sok veszteség ellenére a vendéglátók többsége talpon maradt, de nyilván ez nehéz feladvány volt. A veszteségek pedig, amit el kellett szenvedni a korlátozások idején, nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra azzal, hogy a piacuk kezdi visszanyerni régi formáját, ahhoz még sok idő kell. Így nem csoda, hogy árakat kell emelniük nekik is, hiszen az alapanyagok ára és a működés költségei nagyot ugrottak, pincér, szakács viszont sokkal kevesebb van a kelleténél.
A vendéglős piac derékhadát alkotó éttermek, büfék száma 6%-kal csökkent. A cukrászdák száma ugyanakkor lényegében nem változott (a képhez hozzátartozik, hogy 2021 derekán több volt belőlük, második félévben, tehát a kilábalás időszakában valamelyest csökkent is a számuk). Ezek szerint édesség nélkül akkor sem bírja ki a kedves vendég, ha baj van. Az arányokat tekintve a legnagyobb vesztesei az elmúlt két esztendőnek a vendéglátásban a szórakozóhelyek és az úgynevezett italboltok. Az újrainduló fesztiválszezon jelenthet elmozdulást számukra.
Egyébként a városokban 946 egységgel, a falvakban 1.203-mal, Budapesten 1.247 hellyel csökkent a vendéglátók száma, a fővárosban maradt 8.843 maradt meg 2021 végére. Kevesebbet veszítettek az üdülőhelyek vendéglői, hiszen ezek egy része a legnagyobb korlátozások idején egyébként is zárva voltak, viszont a nyári hónapok erősebbek voltak a mért időszakokban is.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








