A tervek szerint az új fejlesztést a későbbiekben integrálják majd a ChatGPT-be, a cég népszerű csevegőbotjába.
![The woman buys a water bottle in shop.](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2022/05/1652858245-zl4e0agFs_lg.jpg)
A pandémia, a szomszédunkban zajló háború és annak következményei miatt arra számít az egyik magyar ásványvízgyártó, hogy hazai ásványvíz piac idei évét elsősorban a kiszámíthatatlanság fogja jellemezni. A kedvezőtlen gazdasági fejlemények hatásai felmérhetetlenek az értékesítés alakulása, de még inkább az alapanyag árak, valamint az energia-és szállítási költségek változásait illetően.
A szakértőik egyelőre abból sem vonnak le messze menő következtetéseket, hogy az első negyedév enyhe, 4 százalékos növekedést hozott a piacon, ami főleg a turizmus fellendülésével függ össze.
A számok magukért beszélnek - közölte a Magyarvíz Kft. A csomagoló anyagok ára egy év alatt megduplázódott, az áramszámlák ennek sokszorosával emelkedtek, és az üzemanyag árak, mint ahogy az köztudott, 50 százalékkal nőttek. Miután a költségek döntően külső okok miatt változnak ilyen drasztikusan, a cég a gyártási folyamatai, az energiaszükségletei optimalizálásával, illetve a költségvetésének akár havi szintű újratervezésével próbálja kivédeni a negatív gazdasági tendenciákat. Emellett törekednek arra is, hogy a dolgozók fizetése ne érezzen meg semmit a gazdasági körülményekből.
A közlemény szerint a Magyarvíz Kft. Magyarországon működő leányvállalatként ki vannak téve a hazai piac hektikusságának. Az elszálló, sokszor előre kiszámíthatatlan árak alapvetően alakították át a cég beszerzéseit. A korábbi, éves tervezést követő gyakorlattal szemben jelenleg, szinte havonta kötik le a gyártáshoz szükséges alapanyagokokat, ezzel is megelőzve a felesleges kiadásokat. Másrészt folytatják a lajosmizsei gyár fejlesztését, és folyamatosan dolgoznak termékinnovációkon. Az idén új telephellyel is bővültek, miután megvásárolták a gyár melletti 30.000 m2-es ipari területet, ahol raktárakat és irodákat hoznak létre.
A fejlesztések, a fenntarthatósági szempontokat kiemelten kezelve, a termékekre is kiterjedtek: a palackok súlyát, és ezzel együtt a felhasznált műanyag mennyiségét jelentősen csökkentették, 25–27 grammra. Ezen felül bejelentették,
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
a cég pedig 2022-év végére újabb, átlagosan 1 grammos súlycsökkentést valósít meg szinte minden palack esetében.
Ezzel is folytatva a stratégiájukban megfogalmazott célokat, amelyek a fenntarthatóságra, a környezet megóvására, a karbonkibocsátás csökkentésére irányulnak. Arra törekednek, hogy az üres PET palackok ne váljanak környezetszennyező hulladékká, hanem értékes alapanyagként újra és újra felhasználhatóak legyenek.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)