Az Európai Unió jóváhagyta 4,2 milliárd euró értékű, korábban befagyasztott kohéziós forrás felszabadítását Magyarország számára.
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag. Április 19-től a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetjük haza az árut. Ezzel az áruházlánc a fenntarthatósági stratégiájának következetes végrehajtásában úttörő lépést tesz, hiszen ezt a magyar piacon nem tette még meg egyetlenegy lánc sem.
A zöldség-gyümölcs és pékáru pultoknál gurigáról letéphető műanyagzacskókat általában egyszer használjuk, addig, amíg lemérjük és hazavisszük bennük a termékeket. Aztán azonnal a kukába dobjuk, és pár óra szolgálat után 200 évig bomlanak le hihetetlen mértékű műanyagszennyezést okozva ezzel a természetben. Elrettentő arány, hogy Magyarországon a csomagolásra szánt műanyaghulladékoknak csak alig 30%-át hasznosítjuk újra, és ezzel sajnos nem vagyunk egyedül, hiszen a világszerte legyártott, óriási mennyiségű műanyag körülbelül kétharmadát csupán egyetlen egyszer használják. És még egy beszédes adat: egy év alatt annyi műanyaghulladékot állítunk elő, ami vetekszik a teljes emberiség súlyával, ami kb. 300 millió tonna.
Az üzletlánc azt vallja, hogy az élelmiszeriparnak és kereskedelemnek felelőssége és szemléletformáló hatása is van a környezettudatosság kialakítására. Az Auchan Magyarország ezért évek óta egy nagyon határozott és következetes fenntarthatósági stratégiát valósít meg. 2019 óta, amikor elsőként jelent meg a piacon a mára már ikonikusnak számító újrahasznosított karton bevásárlódobozával, folyamatosan hozott be alternatív csomagolóeszközöket a zöldség-gyümölcsosztályra, a pékáru részlegre, legutóbb pedig a húsoknál és sajtoknál is lecserélték a műanyagot tartalmazó csomagolást 100%-ban növényi alapanyagokból készülő, lebomló és komposztálható változatokra. Legújabb lépéseként pedig teljesen kivonja az egyszer használatos műanyagzacskókat az üzletekből.
Az utolsó utáni pillanatban vagyunk a szakemberek szerint, ezért minden komoly vállalásnak helye van, amit a környezetünk védelméért teszünk. Az Auchan Magyarország most az élelmiszerkereskedelmi szektorban egy nagyon jelentős lépést tesz azzal, hogy kivonja a forgalomból az ingyenes rollbageket, mert azt gondoljuk, hogy muszáj végre megálljt parancsolni ezeknek a súlyosan környezetszennyező műanyagzacskóknak. Bízunk benne, hogy nem csak vásárlóink értenek velünk ebben egyet, hanem hamarosan piaci versenytársaink is követik majd a példánkat
– mondta Varga-Futó Ildikó, kommunikációs és CSR igazgató.A műanyag rollbagek helyett a zöldség- és gyümölcsosztályon többször használatos, egyszerre hat termék tárolására is alkalmas táskákat; mosható, három darabos Retasakokat; illetve a 100%-ban lebomló, komposztálható, biológiai alapanyagokból készült környezetbarát zacskókat vásárolhatunk meg. A pékárukat mosható, többször használatos biopamut és 100%-ban papírból készült tasakokban vihetjük haza. Érdemes ezeket a többször használható változatokat a táskánkban tartani, hogy a vásárlásnál mindig nálunk legyenek.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







