33 °C Budapest
Fresh farm cottage curd cheese,  organic dairy product, close up

Hiába derült ki a titkos receptúra: még mindig kevesen csinálják jól a legendás magyar sütit

2021. július 2. 08:15

A régi, hagyományos konyhát kedvelők között azonnal izgalmat okoz az édesség neve, vannak azonban, akik még csak nem is hallottak róla. Egy elvetemült szakácsnő találta fel Erdélyben, ahol évtizedeken át könyörögtek a receptért, de nem adta oda semmi pénzért sem. Következzék hát a vargabéles titkolt receptúrája! 

Kolozsvárott találta ki, és honosította meg egy kisvendéglő tulajdonosa, a híres és hírhedt szakácsnő, Darvas Marika. Legendák járták körül, mind a helyet, mint a receptúráit, de minden asztala már napokkal előre le volt foglalva, és nem tudták lekoppintani egyik fogását sem, hiába próbálták.

A vendéglő híres volt újdonságairól és a vendégek kívánságainak teljes figyelembevételéről. Így történt az, hogy minden nap, kiemelt sor, nagybetűvel jelezte az aznapi újdonságot, ahova egyszer a ’Vargabéles’ neve került. A jó kis darabos, ragacsos és zsíros túró ihlette, kézzel készített cérnametélt, házi tojás, kimaradt rétes tésztalap, a többi pedig mindig volt a konyháján. Az első alkalommal furcsállották a tésztás rétest, majd mindenki a csodájára járt.

Szakácsok próbálták kikísérletezni, de soha nem sikerült ugyan olyan vargabélest készíteni, mint az . Darvasné őrizte is becsületesen a receptet, csupán lányai közül az egyiknek – az arra méltónak - árulta el, hogy majd kamatoztassa. Ahogy az minden esetben érvényes, amit már ketten tudnak, az bizony nem titok, így az eredeti recept kiszivárgott és ugyan nem mindenki, de a gasztrotörténetek olvasói már régóta a tökéletes receptet követve készítik a vargabélest. A lányok ugyanis elszegényedtek, és nem volt másuk, mint a titkos receptúra, amire mindenki áhított, így azt végül megosztották.

A teljes cikk, amiből mindent megtudhatsz a Vargabéles történelméről és a megismerheted a legtutibb recepteket is, a HelloVidék oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. augusztus 1. vasárnap
Boglárka
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?