14 °C Budapest

Szinte hihetetlen: ennyiért rendelhetsz karácsonyi menüt vidéki csúcséttermekből

2020. december 19. 13:00

Az éttermek úgy próbálják túlélni a korlátozásokat, hogy elvitelre, házhozszállításra készítenek ételt - karácsonykor is. Sokaknak ez az egyetlenlehetőségük a túlélésre. Összeszedtük, honnan mennyiért tudja megrendelni a karácsonyi menüt vidéki éttermekből az, akinek sem kedve, sem ideje nincs a konyhában robotolni az ünnepek előtt.

Újabb 3 hónappal meghosszabbította a kormány a határzárat, így az február 1-ig tart. Ez annyit jelent, hogy a hazai turizmus és vendéglátás külföldi turistákra addig biztosan nem számíthatnak. Az éttermek ezzel talán még meg is birkóznának, egy részüket eltartanák a haza vendégek, ám november 10 óta az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni - ilyen körülmények között extrém nehéz fennmaradni. Világjelenség lett, hogy az éttermek most egyszerűbb fogásokat kezdtek el kiszállítani. Megnéztük a leghíresebb vidéki éttermek milyen ajánlattal álltak elő karácsonyra:

Kistücsök - Balatonszemes

A szent estére két fogással készülnek:

  • Balatoni hallé pontyból és harcsából, házi gyufatésztával, melynek ára 2.890 Ft
  • és Csomboros töltött káposzta, melynek ára 3.790 Ft.

A december 21-ig megrendelt fogásokat december 22-23-án, 12-18 óra között lehet majd átvenni személyesen, az étteremben.

67Sigma étterem - Székesfehérvár

Karácsonyra rendelhető hagyományos és exkluzív ünnepi ételek:

  • Tejszínes vadragu leves, burgonya gombóccal / 0,5l / 2 adag 3.000 Ft
  • Halászlé házi tésztával, harcsa filével / 0,5l / 2 adag 2.500 Ft
  • töltött káposzta - 2 adag / 2 töltött káposzta, 2 húsgombóc és füstölt húsos káposzta /3.500 Ft
  • Kocsonya fürj tojással és lilahagyma salátával / 2 x 3dl 2.500 Ft
  • Mákos bejgli /1 rúd/ 2.800 Ft
  • Zserbó /0,5 kg zserbó szeletelve 2.800 Ft
  • Szarvasgombás kacsamájpaté "szilva befőttel" / 2 adag / 5.600 Ft
  • Hideg kacsamáj zsírjában ajándék edénykével / 2 adag / 5.600 Ft

Rendeléseket december 21-ig lehet leadni a

Barabás étterem - Debrecen

  • Harcsa halászlé - 1.900 Ft/6 dl
  • Harcsapaprikás kapros galuskával - 1.900 Ft/adag
  • Töltött káposzta - 1.500 Ft/4db
  • Sajttal, sonkával töltött csirkemell - 1.200 Ft/adag
  • Rántott csirkemell - 1.200 Ft/adag

2 személyes meleg karácsonyi bőség tál ára 7.900.-Ft/tál:

  • Rántott fogasfilé
  • Aszalt gyümölccsel töltött pulykamell bundázva
  • Narancsos egész kacsa comb karamellizált almával
  • Baconbe göngyölt sertésszűz
  • Bélszín szelet cheddar sajttal sütve
  • Párolt jázmin rizs
  • Burgonyapüré
  • Párolt kerti finomságok

Dűlő étterem és bormúzeum - Miskolc

Hidegtálak 2-4 személyes kiszerelésben. Tartalma:

  • Fűszeres húsgolyó
  • Finom füvekkel pácolt sült csirkecomb
  • Göngyölt malac carpacció
  • Franciasaláta
  • Orosz hússaláta

Árak: 2 személyes tál: 6.200 Ft/tál, 4 szemyés tál: 12.400 Ft/tál

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Erhardt étterem - Sopron

  • Klasszikus kocsonya: 990 forint
  • Hidegtál: 3990 forint
  • Halászlé: 1490 forint + haltej, ikra: 1490 forint
  • rántott harcsa 2490
  • rántott fogas: 2990
  • Töltött káposzta 1990/ adag
  • Libacomb 2990 forint
  • Kacsacomb 2590 fotint/db
  • bordírozott sertésszűz-érmék: 400/ db
  • bejgli: 2500 forint

Jankovich Fogadó - Rácalmás

  • Hideg kacsamáj zsírjában (ajándék csatos üvegben), brióssal 3 200 Ft
  • Füstölt pisztráng marinált almával, uborkával & citrusokkal 2 400 Ft
  • Liba terrine birsalmával 2 400 Ft
  • Filézett harcsa halászlé (0,5 l)1 500 Ft
  • Egészben sült kacsa (~2 kg) lilakáposztával, burgonyarétessel 9 900 Ft
  • Kacsa tál 2 személy részére (2 db konfitált comb, 1 db mell, lilakáposzta, burgonyarétes) 6 900 Ft
  • Roston sült hízott kacsamáj (10 dkg) almakompóttal 4 200 Ft
  • Töltött káposzta (2 db töltött káposzta + 1 db húsgombóc, tejföl) 1 990 Ft
  • Vaddisznópörkölt házi burgonyanudlival & házi savanyúsággal 2 490 Ft
  • Zserbó 1 kg 4 200 Ft
  • Beigli (diós, mákos) 0,5 kg 2 300 Ft

Lavender Terasz - Balatonvilágos

Karácsonyi tálak rendelhetők december 21-ig:

  • Csillagszóróz-tál: 2 főre: 7200 forint, 4 főre: 13500 forint
  • Ünnepel-tál 2 főre: 6950 forint, 4 főre: 13200 forint
  • Karácsonyoz-tál: 2 főre 6950 forint, 4 főre: 13200 forint
  • Haltál 2 főre: 9700 forint

Room Bisztró - Pécs

  • Újházi tyúkhúsleves zöldségeivel, húsával, cérnametélttel (0,5 l) 1690 Ft
  • Gesztenyés sütőtök krémleves pirított tökmaggal (0,5 l) 1290 Ft
  • Bajai pontyhalászlé gyufatésztával -2890 Ft
  • Hideg libamáj zsírjában - 5990 Ft
  • Egészben sült, májával töltött kacsa 4 személyre, hagymás-petrezselymes tört burgonyával, párolt lilakáposztával (2,2-2,5 kg) - 12990 Ft
  • Ropogósra sült kacsacomb hagymás-petrezselymes tört burgonyával, párolt lilakáposztával-2590 Ft
  • Teleky kocsonya - 1490 Ft
  • Óriás rántott szelet (30 dkg ), habos burgonyapürével- 3490 Ft
  • Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával, szalonnapörccel- 3990 Ft
  • Filézett ponty panírozva nyersen (25 dkg) - 1990 Ft
  • Filézett ponty panírozva, kisütve (25 dkg) - 1990 Ft
  • Klasszikus töltött káposzta jó romásan, sok füstölttel - 2790 Ft
  • BBQ sertésoldalas jacket potato-val, házi BBQ szósszal, grillezett kukoricával- 4490 Ft
  • Igazi mákos guba vaníliasodóval - 1190 Ft
  • Nagymamánk házi csokoládétortája (14 szeletes)- 9900 Ft
  • Nagymamánk házi citromtortája (14 szeletes) - 9900 Ft

Platán - Tata

A Platán delikát csomagjai a bisztró és a cukrászat legizgalmasabb ízeit tartalmazza:

PRÉMIUM DELIKÁT CSOMAG - Ára: 28.900 Ft

  • Platán Champagne J. de Telmont 2008 Blanc de Blancs
  • gyümölcskenyér
  • házi készítésű lekvár (választható ízben eper, áfonya, szeder)
  • Zakuszka Platán receptúra alapján
  • Kimchi
  • Kacsamáj pástétom

PLATÁN ÉDES CSOMAG - Ára: 4.900 Ft

  • mogyorós répatorta
  • citrom bonbon
  • mini Ischler
  • pisztáciás mini “kuglóf"
  • karácsonyi ropogós

Bistro Sparhelt - Balatonfüred

Kacsamáj pástétom üvegben (teljesen kész) 3,7,12 - 1600 Ft
Paradicsomos füstölt rákfarok (otthoni befejezést igényel) 2,9 - 3500 Ft
Malac kocsonya üvegben (teljesen kész) - 1600 Ft
Akasztói pontyhalászlé pontyfilével (a halat otthon kell a levesbe tenni) 4 - 2000 Ft
Gyöngytyúk húsleves saját húsával, daragaluskával és zöldségekkel (teljesen kész) 1,3,6 - 1400 Ft
Bárányhússal töltött káposzta, tejföllel (teljesen kész) 7 - 2950 Ft
Konfitált kacsacomb, hagymás tört burgonya, aszalt gyümölcsös párolt káposzta (a húst kell otthon megsütni) - 3300 Ft
Kacsamell, burgonyapüré, sós almakompót (a húst kell otthon megsütni) 7 - 4000 Ft
Porchetta (malacsült), burgonyapüré, erjesztett csalamádé 2főre (a húst kell otthon megsütni) 7 - 6990 Ft
Pácolt egész csirke, burgonyapüré, almakompót (3 főnek ajánljuk) (a húst kell otthon megsütni) 7 - 6900 Ft
Bejgli (diós) 500 gr 1,3,7,8 - 3800 Ft
Bejgli (mákos) 500 gr 1,3,7,8 - 2400 Ft
Bejgli (gesztenyés) 500 gr 1,3,7,8 - 3500 Ft
Zserbó 4 főre 400 gr 1,3,7,8 - 3400 Ft
Mákos guba, tonkabab sodó 1,3,7 - 1000 Ft

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem