Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egyik varázslatos terén, a csillagos ég alatt? A Budapest Film Zrt. idén nyáron kültéri vetítéssorozatot indít Budapest számos pontján. A megmozdulás elsődleges célja a közösségi filmezés, valamint a budapesti kertmozi kultúra újjáélesztése. A Budapest Kertmoziban családias környezetben és fesztiválhangulatban lehet eltölteni egy kellemes estét, ahol a ’kertmozizás’ nosztalgikus élménye a mai nívós filmkínálattal párosul.
A kezdeményezéshez számos budapesti kerület, társszervezet csatlakozott: ilyenek a VI. és a VIII. kerületi önkormányzatok, valamint az Eötvös 10 Közösségi és kulturális színtér, akiknek köszönhetően péntekenként a VIII. kerületi Teleki téren, szombatonként pedig a VI. kerületi Hunyadi téren várják a mozizni vágyókat ingyenes vetítéssel.
A szervezők célja, hogy a Budapest Kertmozi idővel hagyományteremtő, egyfajta ernyőszervezetté nője ki magát; ebben máris számos partner jelezte együttműködési szándékát, így a helyszínek és események száma a közeljövőben növekszik majd. A Budapest Film közkedvelt mozijaihoz hasonlatosan, az egyes helyszínek egyedi karaktert kapnak, amelyet főként a látogatók igényeire szabott filmkínálat határoz meg.
- mondta el Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. Vezérigazgatója.
A Teleki téri kertmozi
Józsefváros szívében, a Teleki téren a helyi önkormányzattal együttműködve július 3-tól, péntekenként látogatható a Budapest Film kertmozija. A mozizás szerelmesei a szabad ég alatt, a füvön, padokon vagy a lépcsőzetesen kialakított ’tribünön’ üldögélve élvezhetik a vásznon megelevenedő történeteket.
A környék lakosságát szeretnénk minőségi szórakozásra invitálni, a családoknak a Kis kedvencek titkos élete, a humort kedvelőknek a Zoolander című Ben Stiller filmmel és Jim Carrey Truman show-jával kedveskednek a szervezők, Steven Spielberg korai rendezését, A cápát, valamint Ridley Scott filmjét, a Galdiátort az izgalmakat kedvelőknek ajánlják.
A romantika sem maradhat ki a kínálatból, a Szerelmes Shakespeare (Gwyneth Paltrow és Joseph Fiennes) és a TOP GUN (Tom Cruise és Kelly McGillis) dobogtatják meg a szíveket. Az amerikai foci szerelmesei a Péntek esti fények című filmen izgulhatnak,
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Hunyadi téri kertmozi
A hangulatos terézvárosi zöld téren a Budapest Film a helyi önkormányzattal, valamint az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérrel együttműködve július 4-től, szombatonként heti rendszerességgel vetít a kerület lakosainak igényes art filmeket. A sokszínű program összeállításánál a minőségi szórakoztatás volt az elsődleges cél.
Műsorra kerül két kortárs magyar film, a Rossz versek és a Ruben Brandt, a gyűjtő. Egy-egy utazás történetét mutatja be az Oscar-díjas Zöld könyv - Útmutató az élethez, az Időről időre és az Út a vadonba című film, nagyon különböző módon. De egy keserédes angol vígjáték a Férfiak fecskében vagy az impozáns szereplőket felvonultató Benjamin Button különös élete is vászonra kerül.
A Hunyadi téren Quentin Tarantino (Becstelen Brigantyk) mellett megfér Jim Jarmusch (Paterson) is. Az első kerületi Virág Benedek házban jövő héttől főként kultfilmek és közönségbarát művészfilmek várhatók. További információ a Budapest Kertmozi honlapján és Facebook oldalán.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







