24 °C Budapest

Megmenekült a legendás magyar kávéfőző: mégsem állnak le a gyártással

2019. szeptember 2. 11:00

Nem állnak le a Szarvasi kávéfőző gyártásával, sőt, évi 100 ezret adnának el belőle.

A felszámolás alatt lévő Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. (Vasipari) célja korábban is a hagyományos kávéfőző gyártásának megújítása volt, azonban a Vasipari lámpa gyártási tevékenységében kialakult nehézségek mellett erre már nem maradt lehetősége és tőkéje a múltban. A Vasipari Zrt. fizetésképtelenségi helyzetében a tevékenység továbbvitele megkérdőjeleződött, azonban külső befektető bevonásával létrejött együttműködői kör már hónapok óta azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagymúltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének.

Ennek fényében jött létre a Szarvasi Háztartásigép Kft. azzal a céllal, hogy életben tartsa a Szarvasi márkanevet és megújítsa a kávéfőző gyártást. A Szarvasi Háztartásigép Kft. együttműködve a gyártást végző Deerplast Kft-vel és a Vasipari néhány korábbi alkatrész beszállítójával újraszervezte a gyártási folyamatot - közölte a vállalat.

A Szarvasi Háztartásigép Kft. együttműködő partnerével együtt 58, korábbi Vasipari dolgozónak biztosít munkahelyet.

Takács Zoltán, a Szarvasi Háztartásigép Kft. ügyvezetőjének célja nem csupán a nagymúltú Szarvasi márka életben tartása, de a gyártási folyamat stabilizálása, a termékpaletta megújítása egyaránt. A társaság eltökélt abban, hogy megerősítsék a kávéfőzőgépek piaci pozícióját a magyar piacon, éves szinten nagyságrendileg 100 000 kávéfőző eladásával terveznek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Szarvasi Háztartásigép Kft jelenleg 6 típusú kávéfőzőgépet gyártat és forgalmaz 30 különböző színben. A termékek megvásárolhatók a kereskedelmi hálózatokban, a kávéfőzőgépek ott vannak többek között a Spar, Tesco, Euronics, Auchan, Metro polcain, a legtöbb magyarországi műszaki üzletben, valamint e-kereskedés weboldalain.

A Szarvasi Háztartásigép Kft. szerződött partnereinél ellátja a garanciális szolgáltatást, az új termékekre vonatkozó gyártói garancia esetében pedig a Deerplast Kft. jár el a vásárlók irányában.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?