A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve.
2019. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
12 hónap alatt, 2018. márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt, ezen belül az
a tojásé 12,5, a tejé 7,2, a cukoré 3,9 százalékkal alacsonyabb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 8,0, ezen belül a dohányáruké 10,9 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 3,0, ezen belül a lakásjavítási és karbantartási szolgáltatásokért 12,4, az üdülési szolgáltatásokért 6,0 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok 3,7 százalékkal drágultak.
A KSH ezen felül elemezte azt is, hogy 1 hónap alatt, 2019. februárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké 2,0, a sajté 1,8, a liszté 1,7 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk 1,0, ezen belül a dohányáruk 1,3 százalékkal kerültek többe. A szolgáltatások ára 0,5 százalékkal nőtt, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 1,7 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok 4,2 százalékkal drágultak. Mindezek alapján 2019. január-márciusban az előző év azonos időszakához képest
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







