Új szintre lép az önvezető teherautók tesztelése Németországban: a Lidl hamarosan vezetőfülke nélküli, teljesen önállóan közlekedő kamionnal szállíthat árut egyik üzletéhez.
A Díjnet rendszerén keresztül válnak elérhetővé a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló öt nagy regionális víziközmű e-számlázási szolgáltatásai. A közbeszerzés keretében megvalósuló együttműködésnek köszönhetően több mint 1,1 millió fogyasztó számára nyílik lehetőség arra, hogy vízszámláját elektronikus formában kezelhesse.
A Díjnet rendszerén keresztül válnak elérhetővé a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló öt nagy regionális víziközmű e-számlázási szolgáltatásai. A közbeszerzés keretében megvalósuló együttműködésnek köszönhetően több mint 1,1 millió fogyasztó számára nyílik lehetőség arra, hogy vízszámláját elektronikus formában kezelhesse.
A folyamat része annak az átfogó, tulajdonosi célkitűzésnek, hogy a regionális víziközművek egységes módszerek, sztenderdek alapján működjenek. Az érintett társaságok közül négy, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV), a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV), valamint az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV) számlakibocsátóként már csatlakozott is a Díjnet rendszeréhez, miközben a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) integrációja jelenleg is zajlik.
Magyarországon az elmúlt nyolc év során a víziközmű-társaságok körében erőteljes integráció zajlott: a korábbi közel 400 társaság helyett ma mintegy 40 víziközmű-szolgáltató tevékenykedik, az 5 regionális többségi állami tulajdonú társaság mellett kettő többségi fővárosi tulajdonban, a többi pedig többségi önkormányzati tulajdonban működik. A Díjneten elérhető vidéki vízszolgáltatók száma a projektnek köszönhetően tizenegyre emelkedik, ezzel összesen több mint 1,8 millió vidéki háztartásnak téve lehetővé a vízszámlák elektronikus kezelését.
Országos szinten az egy lakosra jutó évi vízfogyasztás a hálózatba kötött lakásokban immár hosszú évek óta változatlanul 34 köbméter körül alakul. 2016-ban az összes lakás több mint 95 százaléka rendelkezett vezetékes ivóvízzel, ez az arány a községek körében is meghaladta a 91 százalékot.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






