Figyelmeztetést adott ki a vízmű, vészesen közeleg a határidő: több tízezer fővárosi lakás érintett
A hitelességi idő lejárata után a szolgáltató nem állíthat ki számlát az adott mérőn mért mennyiség alapján.
A hitelességi idő lejárata után a szolgáltató nem állíthat ki számlát az adott mérőn mért mennyiség alapján.
Ilyenkor nem csak megemelt klórszinttel dolgoznak, de UV-lámpákkal is fertőtlenítik a vizet. Sokan érezhetik, hogy klórosabb a víz, ami a csapból folyik.
Minden évben visszatérő probléma nyáron, hogy az otthon használt víz nyomása ingadozik, csökken vagy éppen időszakos vízhiány lép fel. Mi történik a vízzel?
Az agglomerációs településeken csattanhat, ha a Fővárosi Vízművek felmondja saját állami szerződéseit.
Tíz éve nem volt a fővárosban vízdíjemelés, de most úgy tűnik, hogy lassan elkerülhetetlen.
Egy vízhiány mindig nagyon kellemetlen és kánikulában pedig még inkább az, de a munkaerőhiány miatt nem mindenhová jutnak el mindenhova a szakemberek.
A kerti vízórák meghibásodására legtöbbször tavasszal, a téli fagyokat követően derül fény.
Ideje felkészíteni a kertünket is, hiszen ősszel minden ingatlantulajdonosnak gondoskodnia kell kerti csapja és vízmérője hideg elleni védelméről.
Újabb hidegtámadás veszélyezteti a vízmérőket.
Egészségedre!
A tudatos tervezésben nem szabad megfeledkezni az emberi faktorról.
Lassan visszaáll az élet.
Átöblítik a legfontosabb fővárosi vízvezetékeket.
Minek halmozni a pet palackokat?
Az érintett cégek közt energiacégek, pénzintézetek, gyógyszeripari cégek, kereskedelmi láncok is megtalálhatók.
Teljesen értelmetlen és drága lecserélni a vízórákat.
Így is voltak fennakadások.
A hálózat, vízmérők fagy elleni védelemről gondoskodni kell!
A nyomás is csökkenhet.
Nem elég, hogy a 4-es 6-os nem jár majd, még ez is...