A fejlesztést a vásárlói szokások átalakulása is indokolta.
Hiába a nagy béremelés, nem enyhült az eladókeresési láz még Németországban sem. A hazai nagyáruházak ugyanannyi boltos helyet hirdetnek, mint egy éve.
2018 elején 214 ezer forintra nőtt a boltos kiskereskedelemben a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete, ami 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál - írja közleményében a blokkk.com. A boltok árbevétele ehhez képest 5 százalékkal emelkedett, tehát alaposan bele kellett túrni a zsebekbe a béremelés fedezetének előteremtéséhez. forint feletti bérsávokba is, mert rettenetesen nehéz eladót találni a boltokba.
A legnagyobb áruházláncok álláshirdetéseikben - ahol általában nagyobbak a kereseti lehetőségek - ugyanúgy keresnek bolti dolgozókat, mint korábban. Ez azt jelzi, hogy bár kezelik a munkaerő helyzetet valamilyen módon, a hiány nem enyhült. Nyilván vannak az áruházak között különbségek, de például az is szembetűnő, hogy a különböző munkaerő közvetítő cégek portáljain megszaporodtak a magyar láncok (CBA, COOP, Reál) álláshirdetései is.
Az áruházláncok álláshirdetése ugyanakkor több esetben pozíciókat jelentenek, tehát a meghirdetett álláslehetőség több boltban is betölthető. A meghirdetett álláslehetőségek nagyságrendje azonban nem változott bő egy esztendő alatt, sőt valamelyest emelkedett:
A képhez persze hozzátartozik, hogy az áruházláncok új boltokat is nyitnak, fejlesztik, felújítják áruházaikat, vagy új üzletágakat fejlesztenek. Az Aldi éppen Ózdon nyitotta meg 130. áruházát, ha jól számoltunk, az Auchan és a Lidl a CBA-tól átvett boltjait nyitogatja, terjeszkedik a webértékesítésük, a raktárhálózat is bővül.
Tehát kell az eladó a boltba, de keresni kell őket. A kisboltoknak még inkább, mivel ők bérben kevesebbet tudnak adni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
És odaát
A munkaerő hiánya általános a nemzetgazdaságban, más ágazatok is lázasan keresnek új dolgozót. A boltos kereskedők az átlagot tekintve a nemzetgazdasági átlagnál kisebb bérszintnél tartanak a jelentős emelés ellenére, hiszen mindenütt tolni kellett felfelé a juttatásokat. Így a boltosoktól itthon is elcsábíthatják a munkaerőt.
És nagyon úgy tűnik, hogy a sokkal jobb fizetésekkel kecsegtető külföldi állások száma nem csökken. Az EURES uniós foglalkoztatás portál legfrissebb adatai szerint például Németországban nagyságrendjét tekintve ugyanannyi beosztott bolti eladói állást hirdetnek itt, mint korábban. Nem keveset, de Ausztriában is talál helyet a kalandra, kiruccanásra vágyó boltos eladó:
A munkaerő hiánya nyilván nem csak a kereskedelem gondja-baja, ezért sincs értelme esetleg olyan megoldásokkal kísérletezni, amelyek csak egy-egy ágazatra irányulnak. Nyilvánvaló, hogy a további béremelés nem úszható meg, de sok-sok fejlesztésre is kellene pénz, mivel különben sokat romlik majd a versenyképessége a magyar boltok jelentős részének. És akkor sokan le is húzhatják a redőnyt.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







