Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termék tej allergént (sajt) tartalmazhat.
Bár a nappali mínuszok még elmaradnak, vészesen közeleg az igazi tél. Ennek egyik biztos jele, hogy az elkövetkező napokban már hózáporok is várhatóak. Éppen ezért már most érdemes elébe menni a dolgoknak és megkezdeni a felkészülést. Ahhoz pedig, hogy ez gazdaságosan sikerüljön a Pénzcentrum összegyűjtött néhány akciót, amit az áruházak kínálnak vásárlóiknak.
Bár a hőmérők még csak ritkán mutatnak mínuszokat, érezhetően közeleg a tél. Ezt támasztja alá az is, hogy az elkövetkezendő napokban akár már hózáporok is kialakulhatnak országszerte. Ennek apropóján a Pénzcentrum a mai napon összegyűjtötte, hogy milyen teendői vannak a lakásban, illetve házban élőknek télen. Nevezetesen, hogy a tulajdonosoknak miként kell megoldaniuk a havassá és jegessé vált járdák csúszásmentesítését úgy, hogy ne kelljen többszázezres büntetéseket fizetniük.
Ahhoz azonban, hogy gazdaságilag is megérje a felkészülés, mindenképpen érdemes szétnézni a Pénzcentrum - Akciók oldalon, hiszen a nagy áruházak ezen a héten is rengeteg kedvezménnyel várják vásárlóikat. Ezekből az ajánlatokból gyűjtöttünk most össze mi is néhányat.
A tél ellen
A gépjárművünk védelme a téli mínuszokban is elsődleges, ezért fontos például a fagyálló hűtőfolyadék korai beszerzése. A Tesco webáruházában például a - 35 fokig védelmet nyújtó, 1 kg-s fagyálló folyadék 649, míg az 5 kilogrammos kiszerelés 2 990 forintba kerül.
KATT: Ha érdekelnék a Tesco 46. heti akciós ajánlatai is, akkor nézd meg a legújabb kiadványukat!
A Praktiker webshopjában az 1 literes, Sheron fagyálló koncentrátum 1 299, míg a -72 fokig biztosítást nyújtó Prelix, 1 kilós kiszerelés 899 forintba, az 5 kilogrammos pedig 3 999-be kerül. A barkácsáruház honlapján elérhető továbbá rézpengés jégkaparó is 399 forintért, de beszerezhető kefés változat is 399 forintért. Sőt kesztyűs kaparó is kapható 999-ért. Az háztáji munkálatokhoz beszerezhető műanyag hólapát is 1 499-ért, azonban kapható alumíniumból készült is 4 899 forintért. A Praktier elektromos hómarót is árul 59 990 forintért.
A barkácsáruház repertoárjában megtalálható az útszóró só is. Egy 10 kilós kiszerelésért 699, míg az 5 kilósért 399 forintot kell fizetni. Ezeken felül kapható még jégoldó is, 10 kilogrammos kiszerelésben, 1 899 forintért.
KATT: További akciókért fusd át a Praktiker legújabb akciós újságját is!
Az Obi oldalán is nagyszámban fellelhetők például hólapátok. Itt egy alumínium darab 3 299-tól kezdődik, de egy ergonomikus nyéllel ellátott eszközért 13 999 forintot is ott lehet hagyni a boltban. Egy hómaróért azonban már mélyebben a zsebbe kell nyúlni, a benzines változatért 179 990, míg az elektromosért 32 990 forintot kell fizetni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A barkácsáruház repertoárjában megtalálható az útszóró só is. Egy 10 kilós kiszerelésért 699, míg az 5 kilósért 399 forintot kell fizetni. Ezeken felül kapható még jégoldó is, 10 kilogrammos kiszerelésben, 1 899 forintért.
Hogy meg ne fázz
A tél beköszöntével a hó eltüntetés és járműveink védelme melett fontos az is, hogy megfelelő ruházattal vegyük fel a harcot a mínuszokkal szemben. A Lidl-ben most a női téli kabát 7 999 forint, a leggings pedig 1 499. Az áruház természetesen a férfiakra is gondolt, így a férfi hosszú aláöltöző nadrág 1 799 forintért vásárolható meg.
KATT: Ha még több Lidl akció érdel, nézd át az áruház legújabb akciós kiadványát is!
Az Auchannál a férfi télikabátokat 9 490, még a bélelt nadrágokat 5 990 forintért lehet megvásárolni. Ezzel szemben a hölgyek 12 990 forintért vehetnek tollkabátot és 5 990-ért juthatnak bélelt bakancsokhoz.
KATT: Még több akcióért fusd át az Auchan legfrissebb akciós újságját.
Az Aldinál is elérhetőek téli ruházati termékek, így például a bélelt bakancsok 5 999 - 7 999 forint között vásárolhatük meg. A női termo harisnyákért és házicipőkért pedig 1 299, illetve 1 999 forintot kell fizetni.
KATT: Itt találod az Aldi 46. heti akciós mellékletét.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


