A magyar vásárlók egyszerre próbálnak takarékoskodni és engednek a mindennapi kísértéseknek: derül ki egy kutatásából.
A magyarok ritkábban, de alkalmanként többet vásárolnak, sőt a vásárlói magatartás is tovább ésszerűsödött. A hazai online FMCG-forgalom (gyorsan forgó fogyasztási eszközök szerkezete) pedig közelít a napi fogyasztási cikkek bolti forgalmának struktúrájához.
2016-ban a korábbi éveknél visszafogottabb GDP-bővülés, növekedésnek induló infláció és számottevő keresetnövekedés mellett a háztartások fogyasztása a korábbi éveknél nagyobb mértékben növekedett. 2017-re pedig, az EU-támogatások fokozódásával, a beruházások bővülésével és a fogyasztás további fellendülésével lehet számolni. A háztartások pedig ritkábban vásároltak nagyobb összegben napi fogyasztási cikket 2017. január-június között - derül ki GfK Kereskedelmi Analízisek idei első félévet elemző tanulmánya szerint.
A magyar háztartások napi fogyasztási cikkekre fordított költése 2017 első félévében stagnált az azt megelőző év azonos időszakához képest. Bár az idei első hat hónapban a vásárlási gyakoriság visszaesett, ennek hatását ellensúlyozta a közel azonos arányban növekvő átlagos kosárméret - azaz ritkábban, de alkalmanként többet költöttek a vásárlók napi fogyasztási cikkekre.
Elmondható tehát, hogy a modern kereskedelem továbbra is domináns lesz a napi fogyasztási cikkek forgalmában, hiszen az előállított termékek globálisan 62 százaléka (Amerikában és Európában 80 százalék fölötti aránya) e csatornákban kerül a fogyasztókhoz. A forgalom bővülését tekintve a legdinamikusabban az online és a diszkont csatorna fejlődik világszerte. Esetükben 2016-ról 2021-re 18,2 és 5,1 százalékos éves átlagos növekedéssel számolhatunk a Planet Retail adatai szerint.
Az idei első félévben Magyarországon is folytatódott a diszkont áruházak diadalmenete. Azon túl, hogy a folyamatos bővülést mutató csatorna piaci részarányának növekedési üteme tovább fokozódott, 2017 első félévében pedig a diszkont rendelkezett a kereskedelmi csatornák közül a legnagyobb vásárlói hatókörrel és az átlagos kosárméretet tekintve is csak a hipermarket előzte meg a sorban. Az árukészletében nagy arányban kereskedelmi márkákat tartó diszkont csatorna nem csupán a leglátogatottabb volt 2017 első felében, de a csatornához tartozó háromból két lánc forgalmának az átlagosnál nagyobb részét adták a magas jövedelmű háztartások.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezen felül a tanulmány megállapítja, hogy a vásárlói magatartást az idei első félévben is áthatották az ésszerűsítési, racionalizálási törekvések. Ennek megfelelően a keresletnek köszönhetően tovább erősödtek a kereskedelmi márkák úgy a diszkontok, mint a drogériák és a szupermarketek esetében, valamint újra nőtt a kártyás vásárlások aránya.
aminek eredményeképpen az online forgalom struktúrája immár megközelíteni látszik a teljes FMCG-forgalom szerkezetét. Bár a mobil eszközök használata rohamosan terjedt az utóbbi években, bizonyos interneten végzett tevékenységek inkább kötődnek a fix eszközökhöz továbbra is. Ilyen az online vásárlás, de a vásárlás előtti online tájékozódás is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







