A müncheni Oktoberfest hangulatát idéző sörakcióval jelentkezett az Auchan.
A halhús áfájának várható csökkenése 15 százalékos ármérséklődést hozhat a haltermékek piacán, a fogyasztásnövekedés pedig 10-15 százalékos lehet - mondta a Világgazdaságnak Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke.
Az egy főre jutó éves halfogyasztás Magyarországon 6,5 kilogramm, ami a rendszerváltáskori 2,8 kilogrammhoz képest jelentős növekedés, viszont messze elmarad a 24 kilós európai uniós átlagtól, nem is szólva a déli tengeri országokra jellemző 40-50 kilogrammtól.
Kedvezhet a magyar haltenyésztés fejlődésének, hogy az EU-ban a tengeri halászattal szemben prioritást élvez az akvakultúra. A magyar haltenyésztést Európában is jegyzik: afrikai törpeharcsából például a kontinensen az első számú termelő Magyarország, míg pontytenyésztésben a harmadik.
A termelés ugyanakkor 15-17 ezer tonna között stagnál, külkereskedelemben pedig - a 2015-ös 3020 tonna export mellett 175 tonna importot felmutató pontyágazaton kívül - jelentős túlsúlyban van a behozatal.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






