Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva
Csökkent a plázák forgalma, ami a középiskolások megváltozott szokásai eredményeztek. A hagyományos vásárlás helyett inkább online rendelnek, a barátaikkal pedig szívesebben ülnek be egy étterembe beszélteni.
Az elmúlt évtizedben 30 százalékkal csökkent az a forgalom, amelyet a középiskolások generáltak a plázákban, ezért egyre több bevásárlóközpont kénytelen bezárni - derül ki a Quartz, egy 7500 tizenévesen végzett amerikai felmérése alapján. A tengeren túli fiatalok szerint már nem annyira menő a plázákban lógni, a vásárlás nem tartozik a kedvenc időtöltések közé. Helyette inkább beülnek egy étterembe, kávéznak, beszélgetnek, minőségi időt töltenek a barátaikkal.
A felmérésből kiderül, hogy ezek a fiatalok a hagyományos vásárlás helyett gyakrabban rendelnek online. Ami amellett, hogy kényelmes megoldás, számos más, pozitív előnnyel bír - írta az Nlcafé.hu.
"2016 második félévében közel 70 ezer új regisztrált vásárlónk lett a 18-24 éves korosztályból - mondta Gerhát-Molnár Irina a Brands.hu ügyvezető igazgatója - érezhető, hogy egyre több fiatal választja az online vásárlást a hagyományos vásárlás helyett. Ez érthető is, hiszen az internetes vásárlás számos előnnyel jár. A fiatal nem költ többet, mint amennyit eltervezett - nincs hamburger, süti, kávé, váratlan költés - nem kell azonnal fizetni, (ráér napokkal később, amikor megérkezik a csomag), összehasonlíthatja a vásárlás pillanatában az árakat más webshopokkal, így számára a "legmegfelelőbb" helyen vásárolhat. A plázák szinte teljes kínálata fent van weben is, hiszen a legtöbb márkának önálló webshopja van, illetve ott vannak azok a fashion webáruházak is, - mint pl. a Brands.hu - amelyek egyszerre akár 100 márka kínálatát tartják" - tette hozzá a szakember.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







