Olcsóbban adták a sertéshúst: milliós bírság lett a vége

2016. március 30. 22:00

A friss sertéshúsok beszerzési, illetve önköltségi ár alatti értékesítését vizsgálta egy nagykereskedelmi lánc öt üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ellenőrzés feltárta, hogy a forgalmazott termékek 44 százalékát az önköltségi árnál alacsonyabb fogyasztói áron adták el, ami sérti a kereskedők közötti tisztességes versenyt. Az eljárás során 5 millió forint termékpálya felügyeleti bírságot szabott ki a hatóság.

Az ellenőrök mind az öt üzletben megállapították a tisztességtelen forgalmazói magatartást, mivel a forgalmazott friss sertéshús termékek 44 százalékát az önköltségi árnál alacsonyabb fogyasztói áron adták el. Jellemző hiba volt például az árképzés során, hogy a csomagolóanyag költsége nem jelent meg az árban, vagy - azon esetekben például, amikor a forgalmazott termékeket a kereskedő állította elő helyben, félsertés feldarabolásával - a plusz munkaigény költségeinek kihagyása. Ez utóbbi szintén jelentősen torzítja a piaci versenyt, hiszen a beszállítók ezektől a költségektől nem tudnak eltekinteni. A kiszabott termékpálya felügyeleti bírság összege 5 millió forint.

Az árképzés az egyik leglényegesebb eleme a kereskedők közötti tisztességes versenynek, a kiegyensúlyozott élelmiszerellátásnak, a hazai élelmiszer-előállító vállalatok fennmaradásának, a munkahelyek és ezzel a fizetőképes kereslet megőrzésének. A beszerzési árnál alacsonyabb fogyasztói árak hosszabb távú hatása a piac torzítása, valamint a kereskedők között kialakuló (gyakran fékezhetetlen) verseny, ami az áruellátásban jelentkező problémákhoz, majd később áremelésekhez vezet.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom