Bár 2025 egészében átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, a részletes adatok jóval árnyaltabb képet mutatnak.
A plázastop nemcsak a nagy áruházláncok terjeszkedését fékezi, hanem a kereskedelem egészének fejlődését is. Boltnyitásokból azért így sincs hiány: a következő hetekben több áruházlánc várja új üzletekben a vásárlóit, a nyitási akciók pedig pont jól jönnek a húsvéti nagybevásárláshoz.
Az elmúlt években lényegesen kevesebb üzlet nyílt a plázastop törvény miatt, de azt nem mondhatjuk, hogy teljesen leálltak volna az üzletnyitások. Számos nagy áruházláncnak így is van lehetősége terjeszkedni, és meg is adják a módját ünnepélyes megnyitóval, illetve boltnyitási akciókkal, mint ahogy például a KIKA bútorlánc teszi.
Ott nyílik új üzlet, ahol egy másik bezár
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöke szerint van mozgás a piacon boltnyitások szempontjából: rengeteg bolt zár be, és sok új üzlet is nyílik. 2015 első félében az értékesítőhelyek száma 2300-al csökkent, ami azonban arra utal, hogy több a zárás, mint a nyitás.
Bizonyos fokú szezonalitás megfigyelhető a boltnyitásokban, az üzletek például logikus módon előszeretettel időzítenek az ünnepek előtti időszakokra, mint a húsvét, de statisztikai adatok nincsenek erre vonatkozóan" - mondta Vámos György a Pénzcentrumnak.

Nemcsak hipermarketek a plázastop vesztesei
A plázastop néven elhíresült törvény lényege, hogy megtiltották Magyarországon a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi létesítmények építését, illetve ennél nagyobb területűre való bővítését. Az idei évtől hatályos új plázastop-törvényben könnyítés, hogy a 300 négyzetméteres határt kitolták 400 négyzetméterre. Novemberi cikkünkből kiderült, hogy a Lidl lehet a Plázastop-törvény legnagyobb vesztese, ugyanis a német diszkontlánc 28 publikus felmentési kérelméből 28-at utasítottak vissza.
Jelenleg Magyarországon a kereskedelem fejlődését a plázastop tartja féken, főleg az élelmiszerkereskedelemét - véli az OKSZ elnöke.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hol lesznek boltnyitások márciusban?
Több üzletláncot megkerestünk a témával kapcsolatban, hogy kiderítsük, terveznek-e boltnyitást az elkövetkező időszakban. Sokaktól nemleges választ kaptunk, ami nem meglepő a fentiek tükrében, de több olyan áruházláncot találtunk, amely hamarosan új üzletben várja a vásárlóit, a nyitási akciók pedig pont jól jönnek a húsvéti nagybevásárláshoz.
Március 22-én, kedden nyit a KIKA legújabb áruháza Szegeden, ahol majdnem 4000 négyzetméteres eladó- és kiállító területen több száz nyitási ajánlattal várják a környékbeli lakosokat. "A nyitás napján és a nyitóhétvégén az első 500 vásárló ajándékot kap, és különféle gyermekprogramokkal várják a családokat" - tudta meg a Pénzcentrum a bútorlánctól.
A SPAR nemrég jelentette be, hogy idei beruházási terveiben 27 áruház felújítása és 5 új üzlet átadása is szerepel összesen 23 milliárd forintból. Márciusban egy új üzlet megnyitása esedékes Tökölön, és számos vidéki városban nyílnak újra kisebb felújításon átesett boltok: Gárdonyban, Sümegen, Szolnokon, Sajószentpéteren és Harkányban. "Az új nyitások és újranyitások minden esetben jelentős marketingtámogatást kapnak, amelybe az akciók is beletartoznak. Ezekről az egyes üzletekre érvényes, négyoldalas nyitási szórólapokról lehet tájékozódni" - mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.








