Az ónodi vásár minden hónap első csütörtöki napján a kora hajnali órákban kezdődik és az időjárástól függően 13-14 óráig tart.
A Tesco újabb leépítéseket jelentett be házon belül - írja az áruházláncban dolgozó belső informátorokra hivatkozva a Magyar Nemzet.
A napilap írása szerint azt közölte még múlt hét pénteken két fővárosi és négy vidéki hipermarketjében működő optikai üzletek dolgozóival a Tesco, hogy a múlt hét elején bejelentett áruházbezárásokon kívül további takarékossági döntéseket is hoztak.
Egy áruházi bennfentes a lapnak azt mondta: bejelentették, hogy március közepétől megszűnnek azok az áruházakon belül működő árusítóhelyek, ahol egyebek mellett optikai és fotószolgáltatásokat rendelhetnek a vásárlók.
A döntés Budapesten a Váci úti és a Fogarasi úti extra áruházakat érinti. Ezenkívül a dunakeszi-fóti és a szegedi hipermarketben, valamint a miskolci, debreceni Tesco Extra áruházakban szűnnek meg a szemvizsgálatot, szemüvegkészítést is vállaló, kisméretű üzletek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







