22 °C Budapest

Az 5 legdurvább áremelkedés, ami jövőre jöhet

2014. november 19. 12:10

Minden jel szerint többet fizetünk majd a 2015-ös húsvéti nagybevásárlásnál, mint a 2014-es karácsony előttinél. Az adóváltozások és az áruházláncokat érintő megszorítások jelentős áremelkedéssel járhatnak: bár nagy a verseny, valószínűleg több terhet is áthárítanak majd a boltok a vásárlókra. A Pénzcentrum most öt olyan terméket mutat, ami nagyon megdrágulhat 2015-ben.

  • Áremelés a cigarettánál

Dohányipari szereplők szerint áremelkedéshez vezethet a rendkívüli egészségügyi hozzájárulás, amelynek megfizetésére 2015-ben köteleznék a dohányipari vállalkozásokat, és az új teher a veszteséges cégek veszteségét tovább növeli, a nyereséges cégeknél pedig elviszi az eredményt

Az érintett cégek maguk döntik el, milyen intézkedést tehetnek az új közteher kigazdálkodására, ez jelentheti a cigaretta árának emelését (akár dobozonként 80 forinttal is). A vágott dohány ára is nőni fog. A parlament előtt levő jövedéki adóemelés tervezete még további drágulást hozhat.

  • Sokkal drágább lesz a művirág

Jövőre kiegészül a környezetvédelmi termékdíjjal sújtott termékek köre, bizonyos műanyag és vegyipari termékekkel - például a művirággal, levél- és gyümölcsutánzatokkal. 1 kilogramm valósághű, de örökéletű növényre 1900 forint termékdíjat vetnek ki.

  • Többet fizethetünk a kozmetikai szerekért

A környezetvédelmi termékdíjjal sújtott termékek körébe bekerülnek egyes vegyipari termékek: tisztálkodási, szépségápolási cikkekkel. Így drágábbak lehetnek a szappanok, a krémek, testápolószerek, illatosítók, tusfürdők borotválkozáshoz szükséges készítmények, mosószerek is.

  • Az alkohol sem lesz olcsóbb

Az alkoholos italok után is népegészségügyi termékadót kell majd fizetni, kivéve a pálinkát és az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább hét gyógynövényt tartalmazó szeszes italokat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A legkevesebbet (literenként 20 forintot) az 5 százaléknál kisebb alkoholtartalmú italok után kell majd fizetni, a legtöbbet pedig a 45 százaléknál nagyobb alkoholtartalmúak után (900 forint/liter). Egy doboz sör például 10 forinttal drágulhat, viszont egy üveg égetett szesz akár 700-900 forinttal is többe kerülhet.

  • Élelmiszerek, fogyasztási cikkek is drágulnak

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj több áruházláncot is súlyosan érint: lesznek, akik milliárdokkal fizetnek majd többet, mint idén. Elemzői vélemények - és áruházi nyilatkozatok - szerint a fejlesztések lelassulása, a kiadások csökkentése mellett ezeket a terheket az áruházláncok áremeléssel tudják majd kigazdálkodni. Egyelőre nehéz megbecsülni a mértékét, de úgy tűnik, a nagyobb láncok már bekalkulálták a magasabb élelmiszer - és fogyasztási-cikk árakat 2015-re.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm