Átfogó ellenőrzést indít az NKFH a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára.
A karácsonyi szezonban idén sem számíthatnak érdemi termelőiár-emelkedésre a halászok, igaz, az ezt jócskán meghaladó, decemberre gondosan akciózott fogyasztói árakban sem várható jelentősebb változás - írja a Napi Gazdaság.
A hazai étkezésihal-forgalom 30-35 százalékát a karácsonyi szezon alatti értékesítés teszi ki. Idén várhatóan ugyanakkora lesz az ezen időszak alatt eladott halmennyiség, mint a tavalyi évben.
Ugyanakkor a fogyasztói árakban sincs érdemi változás az idén. A tavalyi év 43 hetével összevetett idei adatok szerint a főváros két legforgalmasabb vásárcsarnokában akkor is, és most is 1050 forint volt az élő ponty, 1680 forint pedig a pontyszelet kilója. A megfigyelt áruházláncokban pedig 900-1200, illetve 1600-1900 forint volt idén és tavaly is.
Ehhez képest karácsony hetén tavaly és tavalyelőtt is változatlanok voltak a vásárcsarnokok fogyasztói árai az élő ponty és a pontyszelet esetében is, az áruházláncok ugyanakkor 800−900, illetve 745−800 forintért kínálták az akciós élő hal, és 1300−1600 forint között a halszelet kilóját.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







