Két ismert márka termékeinél találtak problémát, a hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy semmiképp se használják el ezeket.
2014 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 3,3 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 4,9, az élő állatok és állati termékeké 0,8 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából.
2014 augusztusában a gabonafélék ára 1,1 százalékkal csökkent 2013 augusztusához mérten. A búza ára a betakarítást követően ugyan csökkent az előző hónaphoz képest, de az árszintje 7,7 százalékkal a tavaly augusztusi felett volt. A kukorica ára 5,4, az árpáé 4,2 százalékkal csökkent. Az ipari növények ára 9,2, a burgonyáé 19,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A zöldségfélék ára 5,3 százalékkal mérséklődött 2013 augusztusához képest. A termékcsoporton belül a zöldpaprikának, görögdinnyének és csemegekukoricának volt a legnagyobb a súlya ebben az időszakban. A zöldpaprika ára 9,8 százalékkal nőtt, a másik két terméké viszont 9,8 illetve 12 százalékkal csökkent.
A gyümölcsfélék ára 6,4 százalékkal maradt el az előző év azonos havitól. A termékcsoporton belül ebben az időszakban legnagyobb arányú az őszibarack és a szilva értékesítése volt. Az őszibarack ára 3,8 százalékkal nőtt, a szilváé pedig 13,3 százalékkal csökkent. Az alma ára 40 százalékkal csökkent a tavaly augusztusihoz képest, de igazán jelentős súlya szeptember-októberben lesz.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








