Hajdúböszörményi oktatási intézményekben több gyermek rosszullétet tapasztalt, miután lárvákkal szennyezett csokimikulást fogyasztottak.
Illegális hússzállítmányra csapott le a NAV és a NÉBIH péntek hajnalban egy dunakeszi szupermarket parkolójában. Az ország több területén működő jól szervezett hálózat embereit akkor fülelte le a húszfős akciócsoport, amikor a külföldről illegálisan behozott 11 tonna nyershúst épp átrakodták a lengyel kamionból három teherautóra. Az ügyben több nagyobb magyarországi húsfeldolgozó is érintett.
A NAV Pest megyei Adóigazgatóságához érkezett jelzés szerint az egyik dunakeszi bevásárlóközpont parkolójában éjszakánként illegális húsátrakás zajlik. Pénteken nulla óra után a 16 adóellenőrből és pénzügyőrből álló akciócsoport a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy munkatársával közösen ütött rajta a húscsempészeken.
A külföldi kamionokból előkerült darabolt baromfi nyersárura és hasított félsertésekre a helyszínen már több magyar húsipari cég teherautója várakozott, hogy az illegális hússzállítmányt fővárosi és vidéki vágóhidakon keresztül adózatlanul értékesítsék a hazai piacon. A termékek állapotából a NÉBIH szakemberei arra következtettek, hogy a húst vélhetően szabálytalanul tárolták, levet engedett, majd újrafagyasztották. Az árun ráadásul semmilyen jelölés nem szerepelt. Bizonytalan eredete és állapota miatt a teljes mennyiséget megsemmisítették.

Az akció során lefoglalt dokumentumokból kiderült, hogy a lengyel kamion rendszeresen szállította az illegális húsárut részben magyar, részben szlovák cégeknek. A vevők az áru átvételekor készpénzben, zsebbe fizettek. A "jó partneri" viszonyt minden bizonnyal az is elősegítette, hogy a hazai vevők egymással rokoni kapcsolatban állnak.

Az adóhatóság nyilvántartása szerint az ügyben érintett magyar cégek áfabevallást eddig nem nyújtottak be és közösségen belüli beszerzésről sem vallottak. Velük szemben az adóhatóság már a rajtaütést megelőzően áfa-ellenőrzéseket indított, amelyek létjogosultságát a péntek hajnali akció tapasztalatai is igazolták.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A NÉBIH munkatársai a helyszínen talált hússzállítmányt annak minőségére és jelölési hiányosságaira tekintettel lefoglalta, a NAV pedig további vizsgálatokat folytat különös figyelemmel arra, hogy az ügyben egy európai csalási lánc ismert tagja és több nagyobb hazai cég is érintett.

-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








