Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
Egyes lapértesülések szerint a Continental dohánycéghez kötődő egykori és mai alkalmazottak, valamint azok rokonai szerte Magyarországon taroltak a trafikos pályázaton. Mindezek után Lázár János beadott egy módosító indítványt az Országgyűlés elé, mellyel több mint két és félszeresére növelnék a trafikokban alkalmazható haszonkulcsot.
A törvénymódosítás egyik legmarkánsabb pontja az, hogy jelentősen, 250 százalékkal megnövelné a dohánytermékek értékesítésének haszonkulcsát. A tervezet szerint a "legkisebb kereskedelmi árrés mértéke a dohánytermék - adókkal nem csökkentett - kiskereskedelmi eladási árának tíz százaléka" lenne. Ez az árrés most mindössze 3-4 százalék körül van, vagyis a különbség a mostani és a tervezett haszonkulcs között igen jelentős.
A változtatást Lázár ezzel indokolja: "egy megfelelő - tíz százalékos mértékű - kereskedelmi árrés
biztosításával azok a dohánytermék-kiskereskedők is biztosíthassák a dohánybolt szerény jövedelmezőségét, akik elsősorban (vagy kizárólag) a dohánytermékek forgalmazásából
kívánják bevételeiket biztosítani".
Ahogy több lap is értesült, ezek a "dohánytermék-kiskereskedők" nagy része valamilyen politikai vagy gazdasági kör tagja, a Continental dohánycéghez kötődő vállalkozók például átszövik az országot.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







