9 °C Budapest

Sorra zárnak be a kisboltok Magyarországon: mi áll a háttérben?

2013. április 25. 11:29

2014-ben már növekedésre lehet számítani a fogyasztásban, de az online kasszák bekötése és a trafiktörvény foglalkoztatja ma leginkább a kereskedelem szereplőit - mondta el egy csütörtöki konferencián Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

FRISS! Újfajta kuponok hódítanak a magyar vásárlók körében - KATTINTS!

"A kereskedelem a gazdaság rabja" - foglalta össze véleményét mai, a siófoki Kereskedelmi Konferencián tartott előadásban a Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, azaz ha a gazdaság nem nő, akkor a fogyasztás sem tud nőni. Vámos György úgy látja, a kereskedelem egyik fájó pontja volt az elmúlt években, hogy a devizahitelek miatt megnőtt a családok tartozásállománya, így a családi kasszákból egyre többet kellett elvenni hitelek törlesztésére, kevesebbet tudtunk fogyasztásra költeni.

A kisboltok lettek az áldozatok

A főtitkár a legrosszabb következmények között említette, hogy az elmúlt években látványos csökkenést mutatott a Magyarországon a kereskedelmi hálózat, azaz a működő boltok száma (mintegy tízezer üzlet zárt be), leginkább a kisboltoknak, az egyéni vállalkozóknak kellett lehúzni a rolót. A kereskedelmi beruházások is jelentősen visszaestek, az olyan új szabályozások, mint a plázastop, az ágazati különadók, a népegészségügyi termékadó, a trafiktörvény vagy a pénztárgépek online bekötése pedig igencsak megnehezítik a kereskedők életét.

KATTINTS! "Gyalogoshíd épülhet a Dunán: megszólal a főépítész - exkluzív interjú"

A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy hiába állnak a magyar fogyasztók rendelkezésére a fejlett vásárlási technológiák, ezek használata elmarad a fejlettebb országokétól.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kereskedők ugyanakkor optimisták, Vámos György szerint jövőre már növekedésre lehet számítani a fogyasztásban.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom