4 milliós Tesco bírság: most a cigivel volt gond

2011. október 10. 12:09

A dohánytermékek árának szabálytalan feltüntetése miatt négymillió forintra bírságolta a Tesco Global Zrt.-t a Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége - közölte a hivatal kommunikációs vezetője.

A felügyelőség a cég budaörsi hipermarketjében történt ellenőrzést követően indított eljárást, mert az áruházban a kasszák fölötti, zárt boxból kínált cigaretták eladási ára nem volt külön feltüntetve (csak a termékek csomagolásán elhelyezett cigaretta adójegyen). A felügyelőség alapvetően azt kifogásolta, hogy mivel a vásárló nem foghatja meg a cigarettás dobozokat, a dohánytermékek árairól a kiszolgálás előtt nem tájékozódhat teljes körűen.

A felügyelőség megítélése szerint minden olyan értékesítés során, amikor a vásárló kizárólag azután tud tájékozódni a termék áráról, miután azt a pénztárostól elkérte, sérül a fogyasztók tájékoztatáshoz fűződő joga. A fogyasztóvédelemről szóló törvény ugyanis többek között kimondja, hogy "az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni".

A Tesco-Global Zrt.-re 4 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, valamint arra kötelezte a céget, hogy az általa üzemeltetett kereskedelmi egységekben a dohánytermékek eladási árát jól látható módon tüntesse fel.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?