1 °C Budapest

Pofátlan árak a Hungaroringen

2011. július 31. 14:32

Évek óta folyik a vita azon, vajon Magyarország számára megéri-e súlyos milliárdokat fizetni a mogyoródi Forma-1-es futam megrendezéséért. Hogy az állam befektetése megtérül-e, arról pontos számítások máig nem láttak napvilágot. Az azonban biztos, hogy a vendéglősök és a szállodaiparban dolgozók elégedetten dörzsölik a markukat ezekben a napokban.

Az biztos, hogy 2016-ig minden évben Magyarországra látogat a Száguldó Cirkusz. A magyar állam és a Forma-1 minden ható ura, Bernie Ecclestone ugyanis 2008-ban megállapodott arról, hogy Magyarország kifizeti ennek árát, az úgynevezett licenszdíjat.

A díj abban az évben 3,6 milliárd forint volt, amely azonban évről évre 10 százalékkal növekszik. Minimum ekkora összegnek kell tahát befolynia a különféle adókból a költségvetésbe, hogy kijelenthessük: megéri a Forma-1-re költeni.

Furcsa, de a versenyt megrendező vállalkozás öröme egyátalán nem felhőtlen. A Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezési költségeinek nagy része a Hungaroring Sport Zrt-nél jelentkezik, viszont nem az összes nyereség csapódik itt le. Gyulay Zsolt elnök vezérigazgató tavaly év végén emiatt plusz állami támogatást is kért.

"Akik a futam miatt jönnek az országba, általában egy hetet töltenek itt, s így a bevételek elsősorban a szállodaiparban és a vendéglátásban jelentkeznek, miközben a külföldiek itt tartózkodása jelentős áfabevételt is generál. Emellett a Forma-1-es nagydíjról sokat beszélnek, így hatása az országimázs szempontjából sem elhanyagolható" - fogalmazott Gyulay, aki hangsúlyozta, hogy az elmúlt hat-nyolc évben az állam eléggé magára hagyta a Hungaroring Sport Zrt-t.

Szerinte folyamatos fejlesztési kényszerek vannak, s ezeket a Hungaroring Sport Zrt. az elmúlt időszakban saját forrásból próbálta megvalósítani. Ez azonban hosszabb távon nem megy, mert kölcsönöket kellett felvenni, s ez eléggé nyomja a társaságot.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Olvasónk fotója a 2011-es Forma 1 Magyar Nagydíjról

Minden azon múlik, mennyi külföldi turista látogat Mogyoródra. A felmérések szerint a Forma-1 szerelmesei 4-5 napot töltenek Magyarországon és naponta 40 ezer forintot költenek. Eddig átlagosan 170-220 ezren vásároltak jegyet a Magyar Nagydíjra. Hogy idén mennyien lesznek, nem lehet tudni, mindenesetre az esős időjárás nem a legideálisabb a versenyrendezők szempontjából.

Egy biztos: a hatalmas tömeget kiszolgáló vendéglősök aligha panaszkodnak. Mint az egyik olvasónk által a helyszínen készített fényképről leolvasható többszáz százalékos haszonkulccsal dolgoznak. Az átlagos magyar vevő számára csillagászatiak az árak. Egy darab csirkemell filé 2800 forint. Ebből a pénzből egy átlagos boltban csaknem 3 kiló csirkemellett vehetünk. Egy adag hasábburgonya (becsüljük 20 dekának) 1000 forint, miközben a fagyasztott hasábburgonya kilója az üzletekben 600-800 forint körül alakul.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?