17 °C Budapest

Így működik az uzsorások bankja: a 70 százalékos kamat titkai

2011. július 30. 07:32

Az Ózdi Rendőrkapitányság pár hónap leforgása alatt nyolc akció során már huszonöt olyan személyt leplezett le és fogott el, akik rendszeres haszonszerzés céljából több személy rászorult helyzetét kihasználva, velük különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást - szóbeli kölcsönszerződést - kötöttek, amelyekkel a sértettet és annak családját újabb, súlyos nélkülözésnek tették ki.

Az Ózdi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint - rövid idő leforgása alatt - 2011. július 26-án, a kora reggeli órákban már a nyolcadik uzsorás akció végrehajtására került sor, mely akciót a Putnoki Rendőrőrs vezetett. A rajtaütés eredményének köszönhetően újabb kézen csattant a bilincs Ózdon, így huszonötre nőtt azon személyek száma, akiket uzsora és ehhez kapcsolódóan más bűncselekmények elkövetése miatt vettek őrizetbe.

A férfiak megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy évek óta különböző összegeket adtak kölcsön fenti személyeknek, 70 százalék körüli kamatra. A kamattal növelt összeget, majd a kölcsönadott összegből fennálló tartozások maradékát további kamatokkal terhelve, a kölcsönkért összeg többszörösét követelték vissza a sértettektől.

Azokat, akik nem tudtak, vagy már nem akartak fizetni, erőszakos cselekményekkel fenyegették meg annak érdekében, hogy a kölcsönkért összegeket, illetve annak kamatait továbbra is fizessék. Egy esetben az elkövető lakást adott el a sértetteknek úgy, hogy a sértett nem jutott az ingatlanhoz. A másik sértett pedig tartozásai fejében a gyanúsított részére adott el lakóingatlant, mellyel a törlesztési "kötelezettségétől" nem mentesült, továbbra is törlesztenie kellett, illetve a sértettnek és családjának ki kellett költöznie a lakásból.

Az elkövető továbbá megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ezen tevékenysége során üzletszerűen olyan pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytatottak - a sértettek részére kölcsönöket folyósítottak -, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyéhez kötött, amivel ő nem rendelkezik.

A sértettek az alábbiakat mondták el:

A 2010. decemberében kölcsönkért 100.000,- Ft-ra havi 30.000,- Ft törlesztést kellett fizetnie 1 éven keresztül. A sértett 2011. júniusáig összesen 150.000-, Ft-ot adott át a terheltnek.

A 2008-ban kölcsönkért 10.000,- Ft-ra a következő hónapban 26.000,- Ft-ot kellett megfizetnie. Miután a fenti összeget kifizette abból azonnal visszakért 10.000 Ft-ot, amiért a következő hónapban szintén 26.000-, Ft-ot kellett vissza adnia. Ezek után 2011. májusáig minden hónapban fizetett a terheltnek 26.000,- Ft-ot, melyből mindig visszakért 10.000,- Ft-ot.

2008-ban a tavasszal kölcsönvett 2.000,- Ft-ra a következő hónapban 3.400,- Ft-ot kellett megfizetnie. Ezek után a terhelt 3-4 nap elteltével újabb 10.000,- Ft-os kölcsönre 70 %-os kamatot számított fel. Ezt követő 8-9 hónapban újabb kölcsönöket kért a sértett, összességében kb. 450.000,- Ft-ot, amiért a kölcsönösszeg a 70 %-kal megnövelt összegét kellett visszafizetnie, melyet így havonta 50.000,- Ft-tal kellett törlesztenie.

2008. közepén 55.000,- Ft összegű kölcsönt kapott, amire a terhelt nem számolt fel kamatot, majd amikor ezt az összeget egy összegben nem tudta visszafizetni, a gyanúsított megjelent a sértett lakásán és a tulajdonát képező ékszerekről szóló zálogjegyeket elvitte a tartozás fejében. A zálogjegyek értéke kb. 300.000,- Ft volt.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

2004. évben a sértett egy putnoki családi ház megvásárlásáról egyezett meg a gyanúsítottal. A lakást 440.000,- Ft-ért vásárolta meg a sértett, mely összeget havi részletekben 20.000,- Ft-tal törlesztett és két év alatt ki is fizetett, azonban a nevére soha nem került a lakás. Ezek után a sértett kölcsönkért a terhelttől 10.000,- Ft-ot, amiért a következő hónapban 20.000,- Ft-ot kellett volna visszafizetnie. Azonban mikor a tartozását akarta megadni, az uzsorás közölte vele, hogy már 40.000,- Ft-tal tartozik, a követelés 250.000,- Ft volt.

Némelyik sértett, mivel nem tudott fizetni, "törlesztőbe" került, amit havi 40.000,- Ft-tal kellett fizetnie. Mivel ezt fizetni nem tudták, ezért őket az uzsorás folyamatosan fenyegette. Emiatt az egyik sértett családjával együtt a lakását hátrahagyva elmenekült és lakhelyétől távol albérletbe költözött. Ezt követően a terhelt másik 3 személlyel megkereste őt és közölte vele, hogy a lakását a tartozása fejében adja át neki, amibe a sértett - mivel féltette a maga és a családja életét -, beleegyezett és egy kézzel írott adás-vételi szerződésben a lakását átadta a gyanúsítottnak, aki ezek után arra szólította fel, hogy havonta fizessen 10.000,- Ft-ot, mivel a tőle elvett lakásba az áram nem volt bekötve és a terhelt azt akarta visszaköttetni. Erre összesen 155.000,- Ft-ot zsarolt ki több részletben.

2010. augusztusában 100.000,- Ft-ra a követő hónapban már 200.000,- Ft-ot kellett visszafizetni. Ezek után további 100.000-, Ft-ot követelt a sértettől a terhelt, állítólagos 50.000,- Ft-os újabb kölcsöne miatt. A sértett havonta 44.000,- Ft-tal törlesztette a tartozását, azonban amikor nem tudta a teljes követelt összeget átadni, akkor a gyanúsított azzal fenyegette meg, hogy eltöri a kezét, lábát. Ennek hatására havi rendszerességgel átadott 44.000,- Ft-ot, összesen kb. 180.000,- Ft-ot.

Volt olyan sértett aki 2008-tól 2010. őszéig havi szinten kért kölcsön 10-20.000,- Ft-okat, amiért minden következő hónapban a kölcsön 70%-al növelt összegét kellett visszafizetnie. Az eltelt időben összesen kb. 200.000,- Ft kölcsönre kb. 400.000,- Ft-ot kellett visszafizetnie. Egy másik tanú 300.000,- Ft-ra 700.000,- Ft törlesztést fizetett.

A gyanúsítottnál megtartott házkutatás során lefoglaltak több, kézzel és géppel írt adásvételi szerződést (ingatlan, segédmotoros kerékpár, láncfűrész), valamint zálogjegyeket is.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. május 27. 18:03
Nagy hibák. Karrierje valamely pontján minden makrobefektetővel megesik, hogy hatalmasat téved. Talá...
MEDIA1  |  2022. május 27. 17:58
Hatalmas LED-fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer a TV2-nél.
Összkép  |  2022. május 27. 15:07
Közeledik a nyári szünet, sokan az utolsó jegyeiket szerzik ebben az új normálisban, egy világjárván...
KonyhaKontrolling  |  2022. május 27. 07:35
Aki dolgozott már valaha, egészen biztosan volt szerencséje néhány KPI-hoz. A KPI (key performance i...
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 28. szombat
Emil, Csanád
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?