Disznóság! Hova tűnt az a rengeteg malac?

2010. november 16. 16:02

Vallási okokból vettek ki egy állatot egy kisgyermekeknek szánt játékfarmból. A készletet forgalmazó üzletlánc vezetői ugyanis nem akarták magukra haragítani a hívő muszlim és zsidó vevőket.

A Happyland Goosefeather Farm nevű játék hiányosságaira egy anya hívta fel a brit sajtó figyelmét. Kiderült: a malacka szándékosan maradt ki a 25 fontba (8 ezer forint) kerülő játék legújabb kiadásából: a gyártó cég ugyanis attól tartott, zsidó és muszlim családok ezért nem vásárolnák meg a terméket. Köztudott, a hívők - nagyjából bolygónk lakosságának egyötöde- nem fogyasztanak sertéshúst.

 

Az eredeti játék, malaccal (a kép bal szélén)


Az anya a játékfarm hitelességét kérdőjelezte meg, mondván, eddig mindig volt sertés is a készletben. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a malacka nélküli kiadást a korábbiaknál olcsóbban kínálta a forgalmazó Early Learning Centre játékhálózat.)

Az esetet megszellőztető The Sun című bulvárlapnak több muszlim anyuka is úgy nyilatkozott, egyáltalán nem zavarja őket, hogy egy általuk nem fogyasztott állat is bekerül a készletbe.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

...és az új készlet, immár malac nélkül


A cég a nagy médiaérdeklődés hatására úgy nyilatkozott: változtatnak korábbi álláspontjukon, és visszateszik a malacot a játékba. A cég tájékoztatása szerint azok, akik a malacka nélküli verziót vásárolták meg, díjmentesen hozzájuthatnak a műanyag állathoz.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?