Egy nemrégiben napvilágot látott kutatás szerint a csokoládé életmentő lehet: azok, akik túléltek már egy szívinfarktust, jóval kisebb eséllyel halnak bele egy másodikba, ha csokoládét esznek.
A svéd Karolinska Intézet kutatói arra voltak kíváncsiak, a csokoládéfogyasztás csökkenti-e a szívinfarktus esélyét. Korábbi kutatások ugyanis már bizonyították, hogy a kakaóban lévő antioxidánsok képesek csökkenteni a vérnyomást.
A vizsgálat során több mint ezer, 45-70 közötti férfit és nőt vizsgáltak meg, akik már túléltek egy szívinfarktust a megelőző nyolc évben. A mintavétel a dohányzási szokásokra, alkoholfogyasztásra, illetve az elhízottságra nézve is reprezentatív volt.
Azok a betegek, akik a szívinfarktus utáni időszakban rendszeresen fogyasztottak csokoládét, háromszor ritkábban estek át újra a betegségen, mint akik nem ettek. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a csoki evés megakadályozza a szívinfarktust, hiszen számos egyéb tényező is befolyásolja az egészségi állapotot, továbbá a túlzott csokoládé fogyasztás számos egyéb megbetegedéshez vezethet.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







