Nincs mese, a válság tényleg mindenkit elér. A legfrissebb hírek szerint 7 százalékkal csökken a Mars és a Snickers csokik mérete -igaz, egyelőre csak Nagy-Britanniában.
A baj nem is a csokoládé szeletek zsugorodásával van, hanem azzal, hogy közben áruk a régi marad.
A csokoládék gyártója, a Mars Incorporated korábban azzal védekezett, hogy ő csupán az elhízással és súlyproblémákkal küzdő fogyasztók érdekeit tartja szem előtt. Igaz, a változás ebből a szempontból egyáltalán nem mondható szignifikánsnak: a kisebb Mars-szelet mindössze 19-cel kevesebb kalóriát tartalmaz a korábbi változatnál, a Snickers kalóriatartalma pedig csak 23-mal csökkent.
A botrány kirobbanása után a gyártó cég is elismerte: jelentős visszaesés tapasztalható az eladásokban, ezért volt szükség a drasztikus lépésre. Mint elmondták, ez volt az egyetlen járható útja annak, hogy ne növeljék a fogyasztói árakat. Mint arról korábban már beszámoltunk, a kakó világpiaci árának növekedésével drágul a csokoládé is: Figyelem, áremelkedés: kávé, tea, csoki, sajt
Azt egyelőre több állami hivatal is vizsgálja, hogy a gyártó lépése nem minősül-e a fogyasztók megtévesztésének.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






