A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a szolgáltató nem az előírásoknak megfelelő kötbérszámítási módot alkalmazott azon ügyfeleivel szemben, akik a határozott idejű szerződések lejárata előtt akarták felmondani vagy módosítani a társasággal kötött előfizetői szerződéseiket.
Az NHH Tanácsa még 2007-ben határozatban mondta ki a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalmát, azaz, hogy a vezetékes telefonpiacon a Magyar Telekom - valamint a többi jelentős piaci erejű szolgáltató - a határozott idejű kiskereskedelmi szolgáltatásainál csak olyan mértékű kötbért szabhat meg, amely az előfizetői szerződés teljesítésére fordított költségekkel vagy a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel arányos és indokolható.
A Magyar Telekom a kötbért vagy fix összegben, vagy például a Favorit díjcsomagok esetében a szerződésből hátralévő hónapok és egy meghatározott összeg szorzataként állapította meg - azaz a kötbér sem a már nyújtott kedvezménnyel, sem pedig a szerződés teljesítésére fordított költségekkel nem volt arányos és indokolható.
A Favorit díjcsomagokkal kapcsolatban megállapítható volt, hogy azokat 2008. szeptember 8. óta csak határozatlan idejű szerződés keretében lehet igénybe venni. Mivel a 2007-es határozatban kimondott fogyasztók indokolatlan megkülönböztetése tiltás csak a határozott idejű szerződésekre terjed ki, a Tanács a határozatlan idejű Favorit díjcsomagokat most nem vizsgálta.
Ugyanakkor a mostani eljárást megelőző ellenőrzés során az NHH Tanácsa hivatalos tudomást szerzett arról, hogy egyes esetekben a Magyar Telekom és az Invitel a kizárólag határozatlan idejű szerződés keretében igénybe vehető díjcsomagjait hűségnyilatkozat aláírásához is köti, és a hűségnyilatkozat megszűnését megelőzően a szerződés előfizető általi megszüntetése szankciót vagy kötbérfizetési kötelezettséget von maga után. Ezért az NHH Hivatala jogsértés gyanúja miatt a Magyar Telekom és az Invitel határozatlan idejű díjcsomagjait is vizsgálat alá vonta.
Mindezek alapján a most lezárult vizsgálat a határozat 2007-es hatálybalépése és a 2008. szeptember 30-a közötti időszakra terjedt ki és a Tanács a határozott időtartamú előfizetői szerződés keretében nyújtott (köztük a már igénybe vett Favorit típusú) díjcsomagokat vizsgálta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az NHH Tanácsa által lefolytatott hatósági eljárás során bebizonyosodott, hogy a gyakorlatával a Magyar Telekom aránytalanul megnehezítette az előfizetők számára a szolgáltatóváltást, valamint a közvetítőszolgáltatók igénybevételét és ezzel korlátozta a piaci versenyt. A vizsgálat szerint a jogsértés ténylegesen több ezer, potenciálisan pedig többszázezer előfizetőt érinthetett.
A bírság kiszabása mellett az NHH Tanácsa kötelezte a Magyar Telekomot, hogy a 2007-es határozat hatálya alá tartozó még érvényben lévő határozott idejű díjcsomagjai esetében az általa egyoldalúan kikötött kötbéreket 30 napon belül változtassa meg úgy, hogy azok az adott díjcsomag esetében fennálló előfizetői szerződés teljesítésére fordított költségekkel vagy a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel indokolhatók és azokkal arányosak legyenek.

Akár több tízezer forintot is költenek a szülők Húsvétkor: a kreatív játékok, LEGO készletek az élen
A húsvét az év első nagy családi ünnepe, amely a hagyományok és az ajándékozás időszaka a kisgyermekes háztartásokban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


