17 °C Budapest

Ezzel érdemes tisztában lenni: mit tehetnek meg veled a légitársaságok

Pénzcentrum
2009. június 10. 06:20

Mit tennél, ha nyaralásról hazafelé jövet, a repülőtérre érkezve szereznél tudomást arról, hogy a légitársaság egy órával korábban indította el a járatát, természetesen nélküled, és nem hajlandó másik gépen ingyen helyet biztosítani, mert 22 órával korábban e-mailt küldött a módosításról? Ilyen esetekben jobb, ha tisztában vagy a jogaiddal!

Sajnos az ilyen, és ehhez hasonló rémtörténetek nem egyediek, legutóbb a Ryanair 20 utasa járt pórul, akik Marrakeshből szerettek volna hazajutni, azonban gépük egy órával előbb indult. Persze a társaságtól senkit nem találtak már akkor a repülőtéren, telefonon pedig azt a tájékoztatást kapták, hogy foglaljanak magunknak egy másik járaton helyet, és majd utólag kérjenek kártérítést.

Azt mindenki sejtheti, hogy adott napon jegyet találni egy fapadosra szinte képtelenség, de még ha sikerül is, nem olcsó mulatság, arról nem is beszélve, hogy ha ez este történik, akár még ott is kell éjszakázni a repülőtéren, ami szintén sokba tud kerülni. Nyaralásról hazafelé jövet pedig nem biztos, hogy marad annyi pénzünk, hogy ilyen váratlan kiadásba bocsátkozzunk.

Az említett utasok kálváriája azonban itt még nem is ért véget, ugyanis kártérítési igényüket a 22 órával korábban kiküldött e-mailre hivatkozva elutasították. Valószínűleg abba bele sem gondoltak a légitársaságnál, hogy nyaralás alatt, ráadásul olyan országban, mint Marokkó, kevesen nézegetik mail boxukat.

Az esetet persze felkapta a sajtó is, melynek hatására a Ryanair pálfordulatot vett, és kifizette a felmerült költségeket, a szóvivő pedig még azt is hozzáfűzte az esethez, hogy egy IT-probléma miatt kapta meg az a néhány utas késve a tájékoztató e-mailt.

Milyen jogok illetik meg a légi utasokat?

Az Európai Unióban az utasok jogai, és a közlekedési szabályok kisebb eltérésektől eltekintve egységesek. Ezen belül a légi közlekedés különösen alaposan szabályozott, az e körben meghatározott utasjogok a belföldi és nemzetközi menetrendszerinti és charterjáratokra egyaránt vonatkoznak, amennyiben azok bármely, az EU területén lévő repülőtérről indulnak vagy oda érkeznek, és közösségi légitársaság üzemelteti őket.

A megfogalmazott jogok azonban nem csak a járatkésésekkel, és -törlésekkel kapcsolatosak, hanem a járatinformációt, helyfoglalást, a poggyászt ért károkat, a beszállás megtagadását, a baleset utáni kárpótlást, valamint a társasutazásokat érintő problémákat is érintik.

Járattörlés

Ebben az esetben pénzbeli kártérítést kell fizetnie a társaságnak, kivéve, ha 14 nappal a járat indulása előtt tájékoztatta az utasokat, vagy az eredeti időpontokhoz közeli időpontokra átirányította őket, vagy ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését rendkívüli körülmények indokolták.

Érdemes tudni azt is, hogy ha a felajánlott járat egy másik repülőtérről indul, akkor az oda történő átszállítást is a légitársaságnak kell állnia.

Késés

Gyakori panasz a légi közlekedésben a járatok késése. Sokan azonban nem tudják, hogy több órás várakozás esetén bizony joguk van élelmet, üdítőt, szállodát és kommunikációs lehetőséget (díjmentesen két telefonhívást,telex vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését) kérniük a társaságtól. Sőt, a jegy árát is visszakérhetjük, ha a késés meghaladja az öt órát, és úgy döntünk, nem utazunk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezerötszáz kilométeres táv alatt két órás, 1500-3500 kilométer között három órás, ennél hosszabb távon pedig a négy órás késéstől tarthatunk igényt a fenti ellátásra.

Visszautasított beszállás

Ilyenre akkor kerülhet sor, ha a járaton túlfoglalás történt, és a társaság nem tudott elegendő helyet felszabadítani a gépen (először önként jelentkezőket keresnek, akik előnyökért cserében lemondanak helyfoglalásukról), így a check-in sor végén állóktól kénytelenek megtagadni a beszállást.

Ebben az esetben 125 és 600 euró közötti kártérítésre tarthatunk igényt, a repülőút hosszától és az átirányítás miatti késedelem mértékétől függően, továbbá is fel kell ajánlania másik járatot, valamint ellátást, a hosszas várakozás idejére.

Alternatív járat felajánlása esetén azt is érdemes tudni, hogy magasabb osztályon való elhelyezéskor nem kell kifizetnünk a különbözetet, míg alacsonyabb osztály felajánlása esetén 7 napon belül meg kell térítenie a társaságnak a két jegyár közötti különbség 30-75 százalékát.

Ha mégis kekeckednének....

Ha a fenti jogainkkal tisztában vagyunk, és több órás várakozás után sem jönnek oda hozzánk egy szendviccsel, érdemes a légitársasághoz, vagy a társasutazás szervezőjéhez fordulni. Ha ezek után sem eleget kötelességüknek, visszautasított beszállítás, járattörlés vagy jelentős késés esetén Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, vagy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál tehetünk panaszt.

Egyéb kérdésekben, például eltűnt csomagokkal kapcsolatban az Európai Fogyasztói Központ hazai irodájával érdemes felvenni a kapcsolatot.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem