12 °C Budapest

Kevesebb az apróbetű a repülőjegyeknél

Pénzcentrum
2009. május 15. 09:02

Jelentősen javult a helyzet a repülőjegyeket árusító európai uniós internetoldalakon, de sok légitársaság honlapja még nem felel meg teljes mértékben a fogyasztóvédelmi szabályoknak.

A légi szolgáltatásokról szóló rendelet értelmében kötelező az árak teljes mértékű átláthatóságának biztosítása. A fogyasztóvédelmi szervek korábban főleg azt kifogásolták, hogy az internetes jegyárusítás során előre nem közölt tételek kerülnek a végső árba, vagy hogy az akciós árként hirdetett díjtételek nem elérhetők, illetve azt, hogy az olcsó árak feltételeit nem tüntetik fel egyértelműen.

Jelenleg 16 légitársaság felel meg maximálisan a szabályoknak, míg a próbavásárlások során a 67 jelentősebb cégből 52 kapott jó bizonyítványt - ezek a társaságok vállalták, hogy a bizottság által feltárt problémákat mihamarabb orvosolják. Ebben a csoportban található például a Malév és a WizzAir is.

A Malév esetében a repülőjegyekhez váltható utasbiztosítás feltételrendszere nem volt megfelelően feltüntetve. A múlt héten kijavították a honlapon a kifogásolt részeket.

A WizzAirnél egyes tájékoztatások betűméretét kifogásolta a hatóság. A WizzAir a speciális feltételeket hamarosan külön hivatkozáson megfelelő méretben elérhetővé teszi, s ezzel eleget tesznek a kötelezettségeiknek.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem