Március elsejére hirdetett találkozót az Európai Unió a tagországok vezetőinek, hogy megvitassák a gazdasági kilábalás lehetséges irányvonalait. A kelet-európai miniszterelnökök azonban aznap reggel még külön is találkoznának, hogy közös platformot alakítsanak ki a kérdésben.
A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk által életre hívott kezdeményezés célja, hogy az EU-tagországok gyűlését "ne a nyugati tagok érdekei dominálják." A nyolc meghívott kelet-európai tagállam célja, hogy közösen képviseljék a nézetet, miszerint az EU-nak meg kell védenie az egységes piacról kialakított nézeteit - különösen válság idején.
A nyugati politikusok és közgazdászok beszédeiben hetek óta fel-felbukkanó protekcionizmus amúgy is a fő témája lesz valószínűleg az EU-vezetők értekezletének. Már Robert Zoellick, a Világbank feje is megjegyezte a Financial Timesnak adott nyilatkozatában, milyen eltérés tapasztalható az EU-vezetők globalitásról adott nyilatkozatai és a valós tetteik között.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







