Nemzeti egoizmus - ez lenne az EU jövője?

Pénzcentrum
2005. június 8. 13:30

Az európai alkotmány halott, bár még nem temették el - állapítja meg az Economist. Mit is jelent ez? A jelenlegi formájában az alkotmány életképtelen, a franciák és a hollandok megölték azt. Mindkét állam az Európai Unió elődszervezeteinek alapítói között volt, így az elutasítás valamelyest a további integráció elutasítása is a nemzeti egoizmus, protekcionizmus felerősödésével.

Jean-Claude Juncker, az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg miniszterelnöke egyértelműen a szavazási folyamat folytatása mellett érvel, ugyanakkor ennek önmagában nem sok értelme van. Az alkotmányt az összes tagállamnak egyhangúlag kell elfogadnia. Mégis miért folytatódnak a szavazások? Amikor az EU alkotmány tervezetét októberben aláírták Rómában, az EU vezetői elfogadtak egy kiegészítő B-tervet is. Ebben megegyeztek, hogy ha két éven belül a tagok 4/5-e már ratifikálta az alkotmányt, ugyanakkor egyes államok nehézségeket állítanak, akkor tartanak egy közös ülést, hogy ezeket a nehézségeket megoldják. Juncker terve tehát éppen az, hogy a szavazások folytatódjanak, és legalább a 4/5-ös arány elérhető legyen. Eddig a 25-ből 9 ország ratifikálta az alkotmányt.

Amint a francia és a holland példa is utal rá, a dokumentum élete nem egy sikersztori. Az előzetes felmérések alapján nem zárható ki, hogy Dánia, Lengyelország, Csehország, Nagy-Britannia és Luxemburg szintén nemet mond majd. Nagy-Britannia épp hétfőn függesztette fel azokat a jogi folyamatokat, melyek a ratifikáláshoz szükségesek.

Ahhoz, hogy új alkotmány legyen új döntéshozatalai renddel az EU-ban, vagy módosítani kellene a mostani szövegezést, vagy egy újabb átgondolás után esetleg változatlan formában ismét szavazásra kell bocsátani a dokumentumot. Az Economist szerint egyikre sincs nagy esély. Marad tehát, hogy a "nem"-mel szavazókat - így pl. Franciaországot - valahogy nem veszik figyelembe, ezzel azonban az egész rendszer alapelveit sértenék meg. Európa Franciaország nélkül az Economist szerint nem létezne.

Ami a közeljövőben megvalósulhat, hogy néhány olyan intézményt létrehoznak, mely az alkotmánnyal összefüggésben merült fel, de jogilag anélkül is kivitelezhető. Ilyen pl. az új EU külügyminiszteri poszt létrehozása, a szavazási rend némi - de nem gyökeres - megváltoztatása, a vétójogok megváltoztatása.

Tanulságként mindenképpen levonható, hogy az EU számos országa a nemzeti egoizmus felé fordul. Ennek oka lehet a politikai, gazdasági kiábrándultság, mely sokak fejében az Európai Unió bővítésével kapcsolódik össze. A következő választásokon feltehetően bukik Chirac, Schröder. Az az irányultság, mely eddig az unióhoz való hozzáállást jellemezte érdemben változhat a nemzeti törekvések erősebb hangsúlyozásának irányába.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezek a folyamatok rossz üzenetet jelentenek a csatlakozó illetve csatlakozás előtt álló országoknak, így Romániának, Bulgáriának és főként Törökországnak. Mind a francia, mind a holland népszavazás során a "nem" mellett érvelők gyakran hozták elő a török kérdést, és játszottak a lakosság elutasító magatartására. Angela Merkel, akit Schröder potenciális utódjának tartanak Németországban szintén ellenzi a török csatlakozást.

Az EU következő soros elnöke Nagy-Britannia. A britek várhatóan szintén elutasítják majd az alkotmányt, ahogy az euró bevezetését is többségében ellenzik. Franciaország egyre erősebb hanggal küzd a brit uniós visszatérítés (rebate) eltörlése mellett, mellyel tovább romolhat a brit-francia kapcsolat. A franciák emellett sokszor liberalizáció ellenesek, nyíltan is szembeszállnak az Európai Bizottsággal. Az ilyen irányú törekvések más államok egoizmusát, protekcionizmusát is tovább erősítik.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28