21 °C Budapest

Egy újabb füstbe ment ígéret

Pénzcentrum
2006. június 8. 13:00

Akár több milliárd forintot is megtakaríthat a kabinet a tömegközlekedésen, ha a mai koalíciós egyeztetésen elfogadják a pártok az erre vonatkozó javaslatot.

Akár több milliárd forintot is megtakaríthat a kabinet a tömegközlekedésen, ha a mai koalíciós egyeztetésen elfogadják a pártok az erre vonatkozó javaslatot - írja a Világgazdaság.

Jelenleg a diákok 67,5 százalékos kedvezménnyel utaznak bármely viszonylaton, ám a felmerült koncepciók értelmében a jövőben csak az iskola és a lakóhely közötti útra járna a támogatás.

A fogyasztóiár-kiegészítés rendszere egyébként a hatályban levő költségvetési törvény egyik passzusa értelmében júliustól úgy változik, hogy az eddigi százalékos dotációt fix összegű kompenzáció váltja fel, utóbbit pedig úgy állapították meg, hogy a két módszer szerint adódó támogatási tétel megegyezzen.

Az intézkedések érintenék a távolságibusz- vagy vasúti bérlettel utazókat is. Előbbinél jelenleg 86, utóbbi esetében pedig 90 százalékos a kedvezmény. A jövőben azonos értékű lenne a két támogatás, ám alacsonyabb a mostaninál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Érdekesség, hogy az egyik, még futó változat a nyugdíjasok kivételezett helyzetét megszüntetné. Most a 65 év felettiek ingyenesen használhatják a tömegközlekedési eszközöket, ám ha zöld utat kap a verzió, akkor a fix támogatást úgy állapítanák meg, hogy lényegében 90 százalékos kedvezménnyel utazhatnak, vagyis a normál jegy egytizedét nekik is meg kell váltaniuk. Az ötlet pikantériája, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő a választási kampányban a szocialista párt szavazóbázisához tartozó réteg számára az ingyenes közlekedésre jogosító korhatár leszállítása mellett foglalt állást.

A döntő szót a mai, a koalíciós pártok legmagasabb szintű egyeztetésén mondják ki. Ott határoznak arról is, hogy mikor lépnek hatályba ezek az intézkedések. Elképzelhető, hogy már szeptember 1-jétől kell a támogatásmérséklés nyomán a mostaninál magasabb tarifákat fizetniük az utazóknak, de nem kizárt, hogy csak 2007 elejétől drágul a közlekedés.

NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?