7 °C Budapest

Gyurcsány köszöni a jókívánságokat

Pénzcentrum
2006. június 7. 16:00

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök legutóbbi blog bejegyzésében megemlékezik Varnus Xavérról, Nagy Imréről, a születésnapjáról, Rádai Eszterről. Nézzük szépen sorba!

Hallották? Gyurcsány és Xavér...

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök legutóbbi blog bejegyzésében megemlékezik Xavérról, Nagy Imréről, a születésnapjáról, Rádai Eszterről. Nézzük szépen sorba!


A miniszterelnök vasárnap este egy Varnus Xavér által adott koncertre látogatott el a Művészetek Palotájába. Erről ekképpen vélekedett: "Izgalmas repertoárral, benne általam korábban nem ismert darabokkal. A közönség élvezte az új orgona bemutatását, Xavér történeteit, merthogy szokása szerint nem elégedett meg azzal, hogy leült és játszott, hanem mesélt darabokról, zenéről, kultúráról, emberekről. Nem kétséges, hogy Xavér népszerű akar lenni, a szó legjobb értelmében. Azt szeretné, hogy a muzsikája is népszerű legyen."
Majd ezt követően Gyurcsány Ferenc megköszönte mindenkinek a blogon és e-mailben kapott születésnapi jókívánságokat!


Ezek után Nagy Imre születésének 110. évfordulójáról ír: "Örömmel megyek el a megemlékezésre és mondok pár mondatot. Nagy Imre azzal együtt a miénk és mindenkié, hogy cseppet sem kétséges számomra, nemcsak baloldali maradt élete utolsó percéig, de kommunista is. És miközben a dolgok rendje szerint sok vita övezi személyét, meg mindazt, amit tett a harmincas évektől mártírhaláláig, vannak életének, személyiségének olyan fogódzói, amelyek példaadó erővel szolgálnak mindannyiunknak, függetlenül attól, hogy ki, milyen politikai nézetet vall. "

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


A bejegyzés végén pedig egy róla készült interjúkötetről ír a miniszterelnök: "Délután mutatják be Rádai Eszter interjú-kötetét, amely 4-5, az elmúlt években velem készített hosszabb interjút foglal egy kötetbe, és amelyhez egy rövid, Rádait méltató előszót írtam. Legyünk pontosak! Nem írtam, diktáltam, épp úgy, ahogy a blogot. Szerettem Rádainak interjút adni. Hajlok arra, hogy azt gondoljam, Rádai a legjobb politikai riporter. Nagyon felkészült. Nagyon sokat tud, nem csak riportalanyáról, de mindazokról a körülményekről is, amelyek befolyásolják a kérdezett gondolkodását, döntéseit, szerepléseit. Pontosan kérdez, és olyan könnyedén irányítja a beszélgetést, hogy az ember hajlamos azt hinni, hogy tét nélküli csevegést folytat, miközben Rádai szinte minden fontosat megtud, és megmutat. Nagyon természetes, ha úgy tetszik, manír-mentes mindaz, ami ebből létrejön.


Így, egyben én sem olvastam ezeket az interjúkat. A kötet értékét az dönti el, hogy együtt olvasva több derül-e ki belőlük, mint külön-külön. Ha igen - és remélem, hogy így van -, akkor érdekes és izgalmas élményben lesz része valamennyi olvasónak. Ha így van, akkor az Rádai Eszter érdeme. Ha pedig a dolog érdektelen és egyenesen unalmas lesz, azt pedig írják az én számlámra. "

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem