Szili Katalin, a parlament elnöke továbbra is a legnépszerűbb politikus, míg az ezüstérmet Gyurcsány Ferenc kormányfő és Sólyom László államfő oszthatja meg - írja a Népszabadság.
Szili Katalin, a parlament elnöke továbbra is a legnépszerűbb politikus, míg az ezüstérmet Gyurcsány Ferenc kormányfő és Sólyom László államfő oszthatja meg - írja a Népszabadság.
Szili Katalinnak több mint egy éve nem volt ilyen magas pontszáma, általában 55 és 57 között mozgott a rokonszenvmutatója. Azonban a Szonda Ipsos legutóbbi felmérése szerint ez az érték már elérte az 59-t.
Az első három legnépszerűbb politikus után a továbbra is az élbolyban foglal helyet Dávid Ibolya, az MDF
elnöke negyedik helyezettként, akit Kuncze Gábor, az SZDSZ vezetője követ. Megítélésükben markáns politikai szempontok érvényesülnek. Az MSZP szavazóitól mindketten 67 pontot kaptak, a Fidesz támogatóitól 25-25 pontot.
A most induló frakcióvezetők közül a választási kampányban is szerepet kapó Semjén Zsolt az ismertebb, 46 százaléknak cseng ismerősen a neve.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fideszes politikus, - Orbán Viktor - először a tizenkettedik helyen szerepel. Rajta kívül új belépőként Navracsics Tibor és Pokorni Zoltán fért bele az első húszba.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







