Elon Musk bejelentette, hogy májustól több időt szentel a Teslának, miután az elektromos autógyártó jelentős profitcsökkenésről számolt be.

Balesetveszély leselkedik a magyarokra a munkahelyeken: milliókat költenek a megelőzésre, de ez sem elég
Gyakoribb ellenőrzések, a régi berendezések cseréje és újak telepítése, megfelelő védelem kialakítása szakértő bevonásával – ezekkel az intézkedésekkel védekeznek egy felmérés során megkérdezett vállalkozások többsége az elektromos berendezések és a hálózat meghibásodásából adódó elektromos tüzek ellen.
A Schneider Electric kutatásából az is kiderült, hogy az elmúlt években túl sokat nem fordítottak erre a választ adó cégek, pedig több esetben is milliós károkat okoztak ilyen jellegű incidensek. Magyarországon évente mintegy 500 ipari tűzeset történt az elmúlt években, amelyekben közel ezren haltak vagy sérültek meg. A statisztikákban az ugyan nem szerepel, hogy ezek között milyen arányban voltak az elektromos tüzek, de a felmérés alapján az elektromos berendezések vagy hálózatok okozta meghibásodások egyáltalán nem számítanak ritkának a hazai cégeknél, igaz szerencsére csak az esetek kis részében történt eddig komolyabb kár.
A kérdőívet kitöltő társaságok 58,8 százalékánál még soha nem történt elektromos berendezés vagy hálózat okozta meghibásodás, 41,2 százaléknál viszont néhány alkalommal már előfordult ilyen. Ahol voltak ilyen incidensek, azoknál túlnyomó többségében (88 százalék) egyáltalán nem volt, vagy csak minimális mértékű volt a kár. A válaszadók 9 százaléka jelezte, hogy több millió forintos kár keletkezett ilyen probléma miatt, 3 százalék pedig arról számolt be, hogy elektromos tűz keletkezett, és teljesen leégett az érintett egység.
Ahol már volt elektromos berendezés vagy hálózat meghibásodása miatt elektromos tűz, ott az esetek 18 százalékában zárlatos, hibás eszköz okozta azt. Az érintett vállalatok 3 százaléka jelezte, hogy áramszünet/karbantartás utáni visszakapcsolás miatt keletkezett tűz. A válaszadók közel négyötödének nem volt információja arról, hogy mi okozta ilyen helyzetben az elektromos tüzet.
A jövőbeni elektromos tüzek elkerülése érdekében 44 százalék döntött úgy, hogy gyakrabban ellenőrzik a berendezéseket és a hálózatot. A válaszadók közel negyede jelezte, hogy lecserélték a régi berendezéseket és új eszközöket telepítettek, 18 százalék számolt be arról, hogy szakember bevonásával a legmegfelelőbb védelmet építették ki. A kérdőívet kitöltők 15 százalékánál pedig képzést tartottak a munkatársaknak az elektromos tüzek lehetséges okairól, valamint a kockázatok csökkentéséről.
A kutatásból viszont az is kiderült, hogy az elmúlt időszakban túl sokat nem költöttek az elektromos tüzek elleni védekezésre a vállalatok. A helyzet felmérését nehezíti ugyanakkor, hogy a válaszadók jóval több mint felének nem volt információja arról, hogy az elmúlt öt évben mennyit szánt erre a célra vállalata. Közel 18 százalék jelezte azt, hogy semennyit nem fordítottak az elektromos tüzek elleni védekezésre. A válaszadók 15 százalékánál 50 és 500 ezer forint közötti összeget szántak erre a célra az utóbbi öt évben. Egyaránt 3-3-3 százalék jelezte, hogy 500 ezer és 1 millió, 1 és 3 millió, illetve 3 millió forintnál többet fordítottak erre a célra.
Az elektromos tüzek elleni védelmet biztosító eszköz, berendezések kiválasztása kapcsán a legtöbben a funkciókat és a műszaki paramétereket veszik figyelembe, a megkérdezettek közel háromnegyede jelezte ezt. Hat százalék a gyártó és a márka ismertsége alapján választana, míg 21 százalék szakemberre bízná a döntést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tűzvédelmi előírások, szabályozások betartása rendkívül fontos, nem csupán a jogszabályi megfelelés, de az emberi élet védelme, a berendezések, épületek megóvása és a termelés folyamatossága miatt is. A Schneider Electric kérdőívét kitöltő cégek több mint fele az interneten tájékozódik az aktuális szabályozásról, de szintén magas azok aránya (35 százalék), akik szakmai fórumokon szerzik be a friss információkat. Konferenciákon, illetve előadásokon egyaránt 6-6 százalék tájékozódik a legújabb előírásokról.
A mostani felmérésünkből is látszik, hogy szerencsére viszonylag ritkán okoznak igazán komoly problémákat az elektromos meghibásodások és az ezek miatt keletkező tüzek - viszont ha megtörténik a baj, az sok milliós kárral járhat
– mutatott rá Hargita Péter, a Schneider Electric marketing igazgatója.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


